Kortárs Művészeti Fesztivál

2019.07.23. 15:45

Pikáns hármas, spontán randi – Rövidfilmek a Friss Hús fesztiválról

Jó kis válogatást hoztak el a Barátság moziba a 7. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválról.

Bokros Judit

A Lidérc úr Tóth Luca alkotása Fotó: Friss Hús filmfesztivál

A filmek már a Kortárs Művészeti Fesztivál műsorán is szerepeltek, ám akkor nem tudták mindet bemutatni, mert a kertmozis vetítést elmosta az eső. A minap a Barátságban adtak le egy blokkot, hét filmmel.

A Lidérc úr Tóth Luca alkotása, amely a Friss Húson a legjobb animáció díját érdemelte ki. Furcsa szituációt mutat be: egy férfi mellkasában a röntgenképen egy apró ember képe rajzolódik ki. Ez a kis lény pedig egyszer csak kiugrik a hatalmas testből, s elkezdi feltérképezni a számára elérhető világot – vagyis a „gazdatest” szobáját. Lidérc úr mindent megfigyel, jegyzetel, rajzol, miközben a férfi ugyanúgy éli életét, mint addig. Lidérces álom – izgalmas képi világgal.

Szintén animáció a „Mese”, amely egy mese megírásának lehetetlenségével játszik, eléggé abszurd formában. Egy kisfiú hiába kezd bele újra és újra egy történetbe, a kislány mindig leállítja, mert közli: „De hát ilyen mese már van!” És elkezdi mondani. A királyról és a királynőről, akik ütötték-verték egymást, aztán a kovács kalapácsának elszálló fejéről, amely a fél világot egy tizedmásodperc alatt megkerülve szétrombol mindent, majd visszaesik a kalapács végére, így a kovács mit sem sejtve dolgozhat tovább… Igazi kis rémmesék alakulnak, míg a kisfiú csak bámul és bámul. Néhány mai rajzfilmet ismerve előfordulhat, hogy ilyen történetek fogalmazódnak meg gyermekeink fejében.

Az élőszereplős Kék óra című rövidfilm egészen hűen mutatja be egy középkorú, egyedülálló, egygyermekes édesanya helyzetét, aki ráadásul szociális munkás, tehát fokozottan érzékeny mások problémáira, szívesen beszélget. Ám mivel sok éve nincs férfi az életében, mégis magányos, és ő is a társkereső oldalakon keresztül próbál ismerkedni. Egy ilyen randira indul a film elején, ám az este egészen más fordulatot vesz, s végül egy váratlan szituációban történik meg az egymásra találás. A filmecske vége eléggé sejthető egy idő után, mégis nagyon szerethető, emberi a történet. A főszereplő, Kötél Orsolya a legjobb színésznő díját érdemelte ki.

A Lidérc úr Tóth Luca alkotása
Fotó: Friss Hús filmfesztivál

A buszsofőr az 1950-es évek elejére kalauzolja a nézőt. Egy kisfiú szemszögéből láthatjuk a szomorú családi történetet, amelyben a bujkáló apát rejtegetni kell, s ezt a gyermek még nem igazán érti. Legkedvesebb játéka a buszsofőrösdi, amit egyedül játszik a grundon. Eközben jelenik meg mellette egy rejtélyes férfi , aki fölajánlja, hogy a kisfiú kipróbálhassa az autóját. Nagy a csábítás, így a gyermek még azt is elfelejti, hogy nem szabad az apjáról beszélnie… A filmben komoly színészek – például Makranczi Zalán, Petrik Andrea – szerepelnek.

Nagyon aranyos a „Hármasban”, amely a Friss Hús különdíját kapta. A szereplők névsora itt is imponáló: Bálint András, Halász Judit, Sztarenki Dóra. Egy idős orvos házaspár kerül meglehetősen pikáns szituációba, a feleségnek köszönhetően. Ő ugyanis elhatározta: férje születésnapja alkalmából teljesíti annak vágyát, és megajándékozza egy olyan együttléttel, amelybe bevon egy szép, fiatal prostituáltat is. A megrendelt nő meg is érkezik, a férj meglepődik, az asszony saját büszkeségét félretéve biztat, ám aztán a dolog mégsem úgy sül el, ahogyan azt tervezte. Az évtizedes rutin és a szeretet erősebbnek bizonyul a vágynál.

A szintén különdíjas „Jakab” egy férfi és vélhetően volt, illetve jelenlegi szerelmének viszonyát tárja a néző elé.

„A naprendszer legkisebb bolygója” pedig egy pénzvisszaszerzés rendhagyó története. Egy fiatal nő észreveszi, hogy kirabolják a boltot, ahol dolgozik, s ő a tettes után eredve spontán randiba bonyolódik a veszélyes férfival, abban a reményben, hogy visszaszerezhesse a pénzt.

Ha játsszák még őket, érdemes ezekre a rövidebb filmecskékre is beülni, vagy esetleg netes oldalon keresni őket, mert nagyon üdítőek lehetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában