Kultúra

2014.03.23. 17:05

Páros kiállítás a Kortársban

Két Munkácsy-díjas kortárs alkotó friss kiállítása mutatkozott be múlt héten pénteken este a Kortárs Művészeti Intézetben. Roskó Gábor és Várnai Gyula.

Szabó Szabolcs

– Arra még rá tudtam beszélni Várnai Gyulát, hogy a Kortás Művészeti Intézet kistermét és a picegalériát megtöltse új kiállításának anyagával, de az Uitz-termet már nem vállalta – fogalmazott a péntek esti megnyitón Fehérvári Tamás házigazda-esztéta, aki megemlítette: a hazai és a nemzetközi képzőművészeti életben is ismert és elismert Várnai hosszú éveken keresztül dolgozott a Kortárs Művészeti Intézet kötelékében, így inkább rendezőként, mint kiállítóként segítette a hely munkáját.

Sajnos, Várnai már nem tagja a Kortárs csapatának, ám így be tudja mutatni „Nap, éj, egyenlőség” című kiállítását. És ennek köszönhetően érkezett Dunaújvárosba Roskó Gábor szintén kiváló, tusfestményekből álló „Bojtosúszóhal, az élő kövület” című tárlata.

A páros kiállítás április 25-ig várja látogatóit a Kortárs Művészeti Intézetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!