Kultúra

2014.10.12. 17:15

Ezúttal 39 alkotó 62 alkotását láthatjuk a Sberbank Galériában

Húsz éve annak, hogy a városi képtár kétévenként Fehérvár Szalon néven seregszemlét rendez, amelyre képző- és iparművészeti munkákkal, fotókkal pályázhatnak a városhoz kötődő alkotók.

Gábor Gina

Szabó Noémi festőművész gyerekkora óta képzőművésznek készült

Az idén is független, szigorú zsűri válogatott a művek közül. Nem volt könnyű dolguk, 63 alkotó 198 műve érkezett be, ebből a zsűri Szanyi Péter szobrász, Vasas Edit művészeti főtanácsadó és Kádár János Miklós festőművész 40 művész 63 művét javasolta kiállításra, egy alkotó később visszalépett, így 39 alkotó 62 alkotását láthatjuk most a Sberbank Galériában.

A városi önkormányzat mellett négy fehérvári vállalkozás, illetve szervezet ajánlott fel díjat. Székesfehérvár díját Szegedi Csaba festőművész kapta a Flatrion 2010. című sorozatáért. Az alkotó akit nem kell bemutatnunk a fehérvári művészetbarátoknak korábban ösztöndíjasként időzött New Yorkban. Azt mondja, a cím megtévesztő, hiszen ez a sorozat csak tavaly készült, ám a 2010-es New York-i fotók alapján. Hozzáteszi: sok pályázaton szerepelt már, de különösen büszke arra, hogy ezúttal a fehérvári önkormányzattól kapott elismerést.

Józsa-Ilyés Attila Sic transit gloria mundi című iparművészeti alkotásával (egy faszerkezetű órával) az idei szalon legnagyobb felfedezése. Józsa-Ilyés Attila Baracskán él, de Erdélyben nevelkedett, s gyerekkorától szívesen bíbelődik a fával. Világéletében izgatta, hogy olyasmit készítsen fából, ami első hallásra képtelenségnek tűnik. Nos, az ő óráinak szerkezete is fából készült, van egy ezzel kapcsolatos szabadalma is. A szerkezet nem csak kitűnően működik, hanem gyönyörű is.

Tanuljuk meg a szintén díjazott Pácser László belsőépítész és festőművész nevét is! Fehérvári születésű, de korán elkerült Budapestre: ott járt művészeti középiskolába, majd iparművészeti egyetemre. Sokáig a belsőépítészeti munkák kötötték le, két éve intenzívebben fordult a festészet felé, most igyekszik rendszeresebben jelen lenni a képzőművészeti életben is. Elvégre belsőépítészet és festészet nem áll egymástól távol, mindkettő alapja a rajz mondja. Kiállított festményeinek címe: Jel-árnyék és Térfalak a terek, a falak a városi struktúrák poétikus megjelenítése izgatja.

Szép, fiatal és tehetséges: Szabó Noémi festőművész Fehérváron született, és ahogy mesélte, gyerekkorától a képzőművészet vonzotta: a Munkácsy iskola rajztagozatán, majd a Tóparti művészeti középiskolájában végzett, s Budapesten, a képzőművészeti egyetemen szerzett diplomát. Díjazott festményének címe Csak egy tánc volt. Nosztalgikus vallomás egy kapcsolat múltjáról, jelenéről... Noéminek augusztusban lesz egyéni tárlata Fehérváron.

Díjazta a zsűri Koppány Attila vászonra nyomtatott elektrográfiáit is (Fohász, Menekülő, Nyomorúság), amelyek a 2. székesfehérvári művésztelepen készültek. Koppány Attila mostanában belevetette magát az elektrográfiába. Úgy érzi, ez a 21. század legizgalmasabb képalkotási technikája, amihez a számítógép csak eszköz, amit ki-ki másként alkalmaz: ő saját festményeit, fotóit használja fel alkotásaihoz.



 

Címkék#kultúra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!