Kultúra

2009.10.16. 02:29

Összefogtak a kiállítóhelyek

Székesfehérvár - A Püspöki palotában tegnap fény derült arra a rejtélyre: van-e rokoni kapcsolat Spányi Béla, a neves 19. századi festőművész és Spányi Antal megyés püspök között?

Gábor Gina

A kérdést ugyanis gyakran felteszik a látogatók a Városi Képtár - Deák Gyűjteményben a Szinyei és a hazai táj című kiállításon. A januárig látható tárlat azt vizsgálja: az idegen - főként itáliai - tájak bemutatása, megfestése után miként fedezték fel közvetlen környezetüket, azaz a hazai tájat 19. századi festőművészeink. A tárlat nem csupán a korszak egyik legkiválóbb festője - Szinyei Merse Pál - alkotásait vonultatja fel, hanem a mi festőinket is, azaz Szinyei - Fejér megyében élő vagy a megyéhez kötődő - kortársainak munkáit is. Így találkozhatunk a kiállításon Mészöly Géza és Spányi Béla kiváló tájképeivel is. Nos, tegnap fellebbentették a fátylat a sajtó munkatársai előtt. Spányi Antal ugyanis elmondta: az ükapja és a neves festőművész testvérek voltak. Ezért is maradt a család tulajdonában néhány Spányi Béla-festmény, amelyből meg is mutatott nekünk egy különösen érdekeset. Egy apró, tenyérben elférő kis fatáblát, Spányi Béla egyik legelső, gyerekkori festményével... A megyés püspök arról is beszélt: művész rokona nagyon megszerette hajdanán Bodajkot, és a hozzá tartozó mocsaras vidéket: ezért is költözött oda feleségével és két hatalmas kutyájával...

Persze, ez csupán a tájékoztató egyik meglepetése volt. Spányi Antal püspök, Brájer Éva, a város kulturális bizottságának elnöke, Szűcs Erzsébet és Derecskei Andrea, a Szinyei-tárlat rendezői és Mózessy Gergely, az Egyházmegyei Múzeum vezetője a Püspöki palotában jelentette be: az Egyházmegyei Múzeum és városi képtár újra összefog. Mostantól közösen olyan felnőtt- és diákjegyeket is kiadnak, amelyek érvényesek a városi képtár Szinyei-tárlatára és az Egyházmegyei Múzeum Az üdvösség történetei című kiállítására, amely az egyházmegye legértékesebb műtárgyait vonultatja fel. Három perc sétára van a két kiállítóhely egymástól: ám nem kell a két helyre szóló közös jegy birtokában ugyanazon a napon megnézni mindkét tárlatot! Október 23-ától kezdődik egy másik akció is: attól kezdve minden második héten, kizárólag pénteken olyan jegyet is lehet váltani a két kiállításra, amellyel két látogató jogosult a belépésre.A közös jeggyel akár két különböző napon is felkereshetjük a tárlatokat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!