Ősi vár helyett élő vidék

A kiállítást eddig körülbelük 3 ezren látták, mondta lapunk érdeklődésére Szűcs Erzsébet, a képtár igazgatója. Egy hónap alatt nem rossz, s hogy még nagyobb kedvet kínáljunk, hadd ajánljuk a képzőművészet iránt érdeklődők figyelmébe a tárlatot, amelyen Szinyei Merse Pál 20 műve, Mészöly Géza 15 alkotása és Spányi Béla 5 festménye látható. Illetve mellettük még a Markó család (az apa, Markó Károly és a három fiú, Károly, Ferenc és András) egy-egy képe is a bemutató része, amennyiben átvezetést, átmenetet jelentenek a három említett főszereplőhöz.

Ám minderről inkább hallgassuk a szakértőt, a nagy festő dédunokáját, Szinyei Merse Ágnes művészettörténészt, aki a megnyitón szakmai bevezetőt mondott. Ő az érintett korszak, a 19. század festészetének értő ismerője, az összehasonlító művészettörténet jeles képviselője. A tárlathoz válogatott Markó-művekről azt mondta: nem az apa, hanem inkább a gyerekek azok, akik apjuknak a romantikában gyökerező, idealizáló tájfestészetét a realizmus felé vitték. (Megjegyzendő: Szinyei gyakran megkapta, hogy sepnót-zöldeket fest. Nos, az ifjú Markó Andrásnál is felfedezhető a feltűnő szín.)

Ám most már beszéljünk a sárbogárdi születésű, később pesti joghallgató Mészöly Gézáról, aki bizony az idősebb Markó Károly műveinek másolásával kezdte próbálkozásait. Bécsben beiratkozott a festőakadémiára, ahol a tradíció modernizáltabb vonalához kapcsolódott. Ám mégiscsak részletező, akadémikus oktatás volt ez, de csodák csodájára két évi tanulás után Mészöly hazatért, és rögvest olyan képekkel állt elő - Szigetvár, balatoni tájképek - amelyek megkérdőjelezik, minek is járt az akadémikus mesterekhez. Megszerezte persze a mesterségbeli tudást, az kellett, de istenáldotta tehetségéből és teljes elfogulatlanságából adódóan művei igazi meglepetést keltettek. (Ezzel párhuzamosan, de ettől teljesen függetlenül Szinyei ekkor már elkészült a Majális vázlatával.)

Mészöly aztán sikert aratott Münchenben, később Párizsban, és járt néhány bécsi kiállításon, amelyeken már érezhető volt a barbizoni jelenlét , és az osztrák festők előszeretettel keresték fel a szolnoki művésztelepet, amihez Spányi Béla is kapcsolódott. Felfedezték a Balatont és a pannon vidéket, a heroikus tájak, magasztos hegyek, ősi, málló várak helyett megörökítésre méltónak találták a természet bármely apró zugát, a mindennapi kis jeleneteket.

Az 1845-ben született Szinyei kortársa volt az egy évvel idősebb Mészölynek. (Spányi kicsivel fiatalabb, ő 1852-ben született.) Szinyei már 18 évesen festegetett Nagyváradon, ekkor készült a tárlaton is látható Vezuv kitörése című kép. (Ne borzadva nézzék, inkább a finom átmenetekre figyeljenek!) A művészettörténész szerint a kiállításon látható művei vegyes színvonalúak. Látható olyan is, amely a tízéves keserű visszavonulás előtt, s olyan is, amely az 1902-es visszatérés után készült. Köztük a Virágzó almafák, amely igazán pompás mű, s egyben azt is jelzi, ráérzett a korszak fontos művészeti áramlataira. Mindig megújulni képes, kiváló művész volt. De ne feledkezzünk meg Spányiról sem, aki Mészöly legtehetségesebb követőjének számított. Ő is nyitott volt a friss tájábrázolásra, a Münchenben és Szolnokon töltött évek jót tettek neki. Az 1880-as évek végén telepedett le Bodajkon, és sok képen örökítette meg a bodajki tájat. Több szemszögből megfestette a Kálváriahegy látványát. Aztán sajnos egyre több gólyát festett a mocsárban, de meg is kellett élni valamiből. Tény, hogy ha sikerülne a legjobb műveit megszerezni , nagy meglepetés lenne az a tárlat.

Ám most már beszéljünk a sárbogárdi születésű, később pesti joghallgató Mészöly Gézáról, aki bizony az idősebb Markó Károly műveinek másolásával kezdte próbálkozásait. Bécsben beiratkozott a festőakadémiára, ahol a tradíció modernizáltabb vonalához kapcsolódott. Ám mégiscsak részletező, akadémikus oktatás volt ez, de csodák csodájára két évi tanulás után Mészöly hazatért, és rögvest olyan képekkel állt elő - Szigetvár, balatoni tájképek - amelyek megkérdőjelezik, minek is járt az akadémikus mesterekhez. Megszerezte persze a mesterségbeli tudást, az kellett, de istenáldotta tehetségéből és teljes elfogulatlanságából adódóan művei igazi meglepetést keltettek. (Ezzel párhuzamosan, de ettől teljesen függetlenül Szinyei ekkor már elkészült a Majális vázlatával.)

Mészöly aztán sikert aratott Münchenben, később Párizsban, és járt néhány bécsi kiállításon, amelyeken már érezhető volt a barbizoni jelenlét , és az osztrák festők előszeretettel keresték fel a szolnoki művésztelepet, amihez Spányi Béla is kapcsolódott. Felfedezték a Balatont és a pannon vidéket, a heroikus tájak, magasztos hegyek, ősi, málló várak helyett megörökítésre méltónak találták a természet bármely apró zugát, a mindennapi kis jeleneteket.

Az 1845-ben született Szinyei kortársa volt az egy évvel idősebb Mészölynek. (Spányi kicsivel fiatalabb, ő 1852-ben született.) Szinyei már 18 évesen festegetett Nagyváradon, ekkor készült a tárlaton is látható Vezuv kitörése című kép. (Ne borzadva nézzék, inkább a finom átmenetekre figyeljenek!) A művészettörténész szerint a kiállításon látható művei vegyes színvonalúak. Látható olyan is, amely a tízéves keserű visszavonulás előtt, s olyan is, amely az 1902-es visszatérés után készült. Köztük a Virágzó almafák, amely igazán pompás mű, s egyben azt is jelzi, ráérzett a korszak fontos művészeti áramlataira. Mindig megújulni képes, kiváló művész volt. De ne feledkezzünk meg Spányiról sem, aki Mészöly legtehetségesebb követőjének számított. Ő is nyitott volt a friss tájábrázolásra, a Münchenben és Szolnokon töltött évek jót tettek neki. Az 1880-as évek végén telepedett le Bodajkon, és sok képen örökítette meg a bodajki tájat. Több szemszögből megfestette a Kálváriahegy látványát. Aztán sajnos egyre több gólyát festett a mocsárban, de meg is kellett élni valamiből. Tény, hogy ha sikerülne a legjobb műveit megszerezni , nagy meglepetés lenne az a tárlat.

Ám most már beszéljünk a sárbogárdi születésű, később pesti joghallgató Mészöly Gézáról, aki bizony az idősebb Markó Károly műveinek másolásával kezdte próbálkozásait. Bécsben beiratkozott a festőakadémiára, ahol a tradíció modernizáltabb vonalához kapcsolódott. Ám mégiscsak részletező, akadémikus oktatás volt ez, de csodák csodájára két évi tanulás után Mészöly hazatért, és rögvest olyan képekkel állt elő - Szigetvár, balatoni tájképek - amelyek megkérdőjelezik, minek is járt az akadémikus mesterekhez. Megszerezte persze a mesterségbeli tudást, az kellett, de istenáldotta tehetségéből és teljes elfogulatlanságából adódóan művei igazi meglepetést keltettek. (Ezzel párhuzamosan, de ettől teljesen függetlenül Szinyei ekkor már elkészült a Majális vázlatával.)

Mészöly aztán sikert aratott Münchenben, később Párizsban, és járt néhány bécsi kiállításon, amelyeken már érezhető volt a barbizoni jelenlét , és az osztrák festők előszeretettel keresték fel a szolnoki művésztelepet, amihez Spányi Béla is kapcsolódott. Felfedezték a Balatont és a pannon vidéket, a heroikus tájak, magasztos hegyek, ősi, málló várak helyett megörökítésre méltónak találták a természet bármely apró zugát, a mindennapi kis jeleneteket.

Az 1845-ben született Szinyei kortársa volt az egy évvel idősebb Mészölynek. (Spányi kicsivel fiatalabb, ő 1852-ben született.) Szinyei már 18 évesen festegetett Nagyváradon, ekkor készült a tárlaton is látható Vezuv kitörése című kép. (Ne borzadva nézzék, inkább a finom átmenetekre figyeljenek!) A művészettörténész szerint a kiállításon látható művei vegyes színvonalúak. Látható olyan is, amely a tízéves keserű visszavonulás előtt, s olyan is, amely az 1902-es visszatérés után készült. Köztük a Virágzó almafák, amely igazán pompás mű, s egyben azt is jelzi, ráérzett a korszak fontos művészeti áramlataira. Mindig megújulni képes, kiváló művész volt. De ne feledkezzünk meg Spányiról sem, aki Mészöly legtehetségesebb követőjének számított. Ő is nyitott volt a friss tájábrázolásra, a Münchenben és Szolnokon töltött évek jót tettek neki. Az 1880-as évek végén telepedett le Bodajkon, és sok képen örökítette meg a bodajki tájat. Több szemszögből megfestette a Kálváriahegy látványát. Aztán sajnos egyre több gólyát festett a mocsárban, de meg is kellett élni valamiből. Tény, hogy ha sikerülne a legjobb műveit megszerezni , nagy meglepetés lenne az a tárlat.

Mészöly aztán sikert aratott Münchenben, később Párizsban, és járt néhány bécsi kiállításon, amelyeken már érezhető volt a barbizoni jelenlét , és az osztrák festők előszeretettel keresték fel a szolnoki művésztelepet, amihez Spányi Béla is kapcsolódott. Felfedezték a Balatont és a pannon vidéket, a heroikus tájak, magasztos hegyek, ősi, málló várak helyett megörökítésre méltónak találták a természet bármely apró zugát, a mindennapi kis jeleneteket.

Az 1845-ben született Szinyei kortársa volt az egy évvel idősebb Mészölynek. (Spányi kicsivel fiatalabb, ő 1852-ben született.) Szinyei már 18 évesen festegetett Nagyváradon, ekkor készült a tárlaton is látható Vezuv kitörése című kép. (Ne borzadva nézzék, inkább a finom átmenetekre figyeljenek!) A művészettörténész szerint a kiállításon látható művei vegyes színvonalúak. Látható olyan is, amely a tízéves keserű visszavonulás előtt, s olyan is, amely az 1902-es visszatérés után készült. Köztük a Virágzó almafák, amely igazán pompás mű, s egyben azt is jelzi, ráérzett a korszak fontos művészeti áramlataira. Mindig megújulni képes, kiváló művész volt. De ne feledkezzünk meg Spányiról sem, aki Mészöly legtehetségesebb követőjének számított. Ő is nyitott volt a friss tájábrázolásra, a Münchenben és Szolnokon töltött évek jót tettek neki. Az 1880-as évek végén telepedett le Bodajkon, és sok képen örökítette meg a bodajki tájat. Több szemszögből megfestette a Kálváriahegy látványát. Aztán sajnos egyre több gólyát festett a mocsárban, de meg is kellett élni valamiből. Tény, hogy ha sikerülne a legjobb műveit megszerezni , nagy meglepetés lenne az a tárlat.

Mészöly aztán sikert aratott Münchenben, később Párizsban, és járt néhány bécsi kiállításon, amelyeken már érezhető volt a barbizoni jelenlét , és az osztrák festők előszeretettel keresték fel a szolnoki művésztelepet, amihez Spányi Béla is kapcsolódott. Felfedezték a Balatont és a pannon vidéket, a heroikus tájak, magasztos hegyek, ősi, málló várak helyett megörökítésre méltónak találták a természet bármely apró zugát, a mindennapi kis jeleneteket.

Az 1845-ben született Szinyei kortársa volt az egy évvel idősebb Mészölynek. (Spányi kicsivel fiatalabb, ő 1852-ben született.) Szinyei már 18 évesen festegetett Nagyváradon, ekkor készült a tárlaton is látható Vezuv kitörése című kép. (Ne borzadva nézzék, inkább a finom átmenetekre figyeljenek!) A művészettörténész szerint a kiállításon látható művei vegyes színvonalúak. Látható olyan is, amely a tízéves keserű visszavonulás előtt, s olyan is, amely az 1902-es visszatérés után készült. Köztük a Virágzó almafák, amely igazán pompás mű, s egyben azt is jelzi, ráérzett a korszak fontos művészeti áramlataira. Mindig megújulni képes, kiváló művész volt. De ne feledkezzünk meg Spányiról sem, aki Mészöly legtehetségesebb követőjének számított. Ő is nyitott volt a friss tájábrázolásra, a Münchenben és Szolnokon töltött évek jót tettek neki. Az 1880-as évek végén telepedett le Bodajkon, és sok képen örökítette meg a bodajki tájat. Több szemszögből megfestette a Kálváriahegy látványát. Aztán sajnos egyre több gólyát festett a mocsárban, de meg is kellett élni valamiből. Tény, hogy ha sikerülne a legjobb műveit megszerezni , nagy meglepetés lenne az a tárlat.

Az 1845-ben született Szinyei kortársa volt az egy évvel idősebb Mészölynek. (Spányi kicsivel fiatalabb, ő 1852-ben született.) Szinyei már 18 évesen festegetett Nagyváradon, ekkor készült a tárlaton is látható Vezuv kitörése című kép. (Ne borzadva nézzék, inkább a finom átmenetekre figyeljenek!) A művészettörténész szerint a kiállításon látható művei vegyes színvonalúak. Látható olyan is, amely a tízéves keserű visszavonulás előtt, s olyan is, amely az 1902-es visszatérés után készült. Köztük a Virágzó almafák, amely igazán pompás mű, s egyben azt is jelzi, ráérzett a korszak fontos művészeti áramlataira. Mindig megújulni képes, kiváló művész volt. De ne feledkezzünk meg Spányiról sem, aki Mészöly legtehetségesebb követőjének számított. Ő is nyitott volt a friss tájábrázolásra, a Münchenben és Szolnokon töltött évek jót tettek neki. Az 1880-as évek végén telepedett le Bodajkon, és sok képen örökítette meg a bodajki tájat. Több szemszögből megfestette a Kálváriahegy látványát. Aztán sajnos egyre több gólyát festett a mocsárban, de meg is kellett élni valamiből. Tény, hogy ha sikerülne a legjobb műveit megszerezni , nagy meglepetés lenne az a tárlat.

Az 1845-ben született Szinyei kortársa volt az egy évvel idősebb Mészölynek. (Spányi kicsivel fiatalabb, ő 1852-ben született.) Szinyei már 18 évesen festegetett Nagyváradon, ekkor készült a tárlaton is látható Vezuv kitörése című kép. (Ne borzadva nézzék, inkább a finom átmenetekre figyeljenek!) A művészettörténész szerint a kiállításon látható művei vegyes színvonalúak. Látható olyan is, amely a tízéves keserű visszavonulás előtt, s olyan is, amely az 1902-es visszatérés után készült. Köztük a Virágzó almafák, amely igazán pompás mű, s egyben azt is jelzi, ráérzett a korszak fontos művészeti áramlataira. Mindig megújulni képes, kiváló művész volt. De ne feledkezzünk meg Spányiról sem, aki Mészöly legtehetségesebb követőjének számított. Ő is nyitott volt a friss tájábrázolásra, a Münchenben és Szolnokon töltött évek jót tettek neki. Az 1880-as évek végén telepedett le Bodajkon, és sok képen örökítette meg a bodajki tájat. Több szemszögből megfestette a Kálváriahegy látványát. Aztán sajnos egyre több gólyát festett a mocsárban, de meg is kellett élni valamiből. Tény, hogy ha sikerülne a legjobb műveit megszerezni , nagy meglepetés lenne az a tárlat.