Kultúra

2010.01.26. 05:51

Önök választották: Buch Tiboré az Aranyalma-díj!

FMH - Bő egy hónapon át kértük színházszerető olvasóinkat, szavazzanak arról, hogy ki legyen az év művésze, színésze, vagyis kié legyen a Hírlap Aranyalma-díja.

Szabó Zoltán

Immár hatodik alkalommal kértük és vártuk az olvasók voksait honlapunkon ésa Fejér Megyei Hírlapban rendszeresen közölt szavazólapokon. Lapunk minden évben  a Hírlap Aranyalma-díját adja át  a Vörösmarty Színház egy tagjának. Annak, akinek színházi, művészi teljesítményét a közönség  a látott produkciók alapján a legjobbnak ítéli.  A korábbi évekkel ellentétben ezúttal csak színészeket javasoltunk az elismerésre, részben azért, mert a fehérvári teátrum új vezetésével változott a társulat összetétele is, másrészt pedig azért, mert  a közönség mégiscsak elsősorban a színészek teljesítményén keresztül ítél meg egy-egy produkciót.
Első ízben decemberben mutattuk be jelöltjeinket és tettük közzé a szavazólapot, a szavazást pedig január 24-én, éjfélkor zártuk le. A négy kiválasztott színész - két hölgy és két úr - a kövekező volt: Balsai Mónika,  Buch Tibor, Drahota Andrea  és Kozáry Ferenc.  Szép számmal érkeztek szavazatok, az idők jeleként elsősorban és nagyobb arányban interneten, de azért sokan vették a fáradságot és a Hírlapból kivágott  lapon jelölték meg kedvencüket.
Az idei nyertes, a szavazatok meggyőző többségével, 67 százalékával  Buch Tibor  lett,  ő veheti át majd lapunk elismerését, az Aranyalma-díjat. A voksok alapján a második lett Kozáry Ferenc,  rá olvasóink 18  százaléka szavazott.  A hölgyek közül Drahota Andrea  a  szavazatok 10 százalékát   kapta,  míg   Balsai Mónikára - aki nemrég lett a Vörösmarty Színház társulatának tagja - az Aranyalma-voksok 5 százaléka jutott. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!