Nem csak írnak, olvasnak is

Bakonyi István: "Nyár van, így azt hihetné az ember, hogy a magamfajta kritikus is kedvére válogat az olvasmányok között. Ez igaz is, meg nem is.  Épp, amikor ezeket a sorokat írom: jön egy facebookos üzenet az Új Forrás főszerkesztőjétől, Jász Attilától, hogy vállalom-e Kiss Anna új verseskötetét. És igent mondtam. Egyébként most fejeztem be egy tanulmányt Bella Istvánról a csíkszeredai Székelyföld című folyóiratnak. Most olvasom Szabó Zoltán Amerikai jegyzetek című könyvét is, erről a Magyar Naplónak írok. És folyamatosan olvasom Petrőczi Éva költői életművét, amiről kismonográfiát készítek a Fekete Sas Kiadónak. Szóval így olvasok. De ez öröm számomra."

Czinki Ferenc: "Mostanában leginkább azokat a könyveket olvasom, amikről később aztán kritikát is írok. Ezek közül idén kétségkívül kiemelkedett Arnon Grunberg Tirza című regénye, ami a legmeghökkentőbb és legjobb könyv volt, amit 2012-ben olvastam. A munka mellett, vagy azzal párhuzamosan, próbálom bekebelezni a magyar gasztroirodalmat, Mikszáthtól Cserna-Szabóig, és persze kutatom a régi, eredeti szakácskönyveket is. A polcon pedig ott sorakoznak azok a könyvek, amiket legalább kétévente érdemes újraolvasni (Salinger: Franny és Zooey, Jack Kerouac: Dr. Sax, stb.). Végül a legfrissebbek: ha lesz két-három nap nyugalom, amikor csak erre tudok figyelni, akkor elolvasom a Magvető 'haza' témájú kiadványait, a Köztársaságot Szálinger Balázstól, az Édes hazám című versgyűjteményt és a Parti Nagy-féle Fülkefort, aminek ugyan lehet olvasni egyes darabjait hétről hétre, de így kötetbe rendezve, biztosan egész másként hatnak."

Kovács Imre Attila: "Persze, az ember mindenféléket olvas, de hogy valami tanulsága is legyen a dolognak, kettőt kiemelek (leemelek) az éjjeli szekrényemről. (No, azért nem olvasok éjjel-nappal...) Itt van rögtön Peter L. Berger és Thomas Luckmann: A valóság társadalmi felépítése című munkája, melyet a '60-as évek közepén publikált a szerzőpáros, nálunk meg jó harminc évvel később jelent meg. Ez az egyik legtanulságosabb mű a tekintetben, hogy miként formálta át a világról alkotott képünket az infokommunikációs forradalom. Hogyan lépett át a kor (nem harminc évvel ezelőtt!) egy szenzációs koncepción. Egy másik megkésettség: Walt Whitman Ének magamról. A megyei könyvtár állományából törölt, olcsón megvásárolt füzet, Bécsben adták ki 1921-ben.  Nevezett amerikai poéta Petőfi kortársa volt, és bizonyos irodalmi legendák szerint a mi Sándorunk Őrültje vezette rá a szabad versre. De hozzánk is elért (bécsi mandinerrel) egy bő fél évszázad után. Csak hát a húszas években már ott van Kassák, amihez képest Whitman nem túl nagy reveláció. Ám Petőfi korában, akkor igen! Mi mindenről lekésünk...

Simek Valéria néhány hete fejezte be Horthy István kormányzóhelyettes özvegyének, gróf Edelsheim Gyulai Ilonának a memoárját.  Egy másik friss  olvasmányélménye Margittai Gábor: Külső magyarok - Utazás a végeken című könyve, amely arról szól - mint Simek Valéria fogalmaz - "hogy a Székelyföldön, Dél-Erdélyben, a felvidéki Szepességben, Kárpátalján és a Délvidéken hogyan zajlik gőzerővel a múlt, múltunk gyarmatosítása." Nagy Dániel: Magyar leventék Németországban című könyvét édesapja szemével próbálta olvasni, aki 27 bakonycsernyei leventével 1944. márciusától másfél évig járta a maguk kálváriáját.

Sohonyai Edit a "mit olvas?" kérdésre imígyen felelt: "Igazi, 'könnyű' nyári olvasmányt, a Rádiókabaré 1964-től 1984-ig összegyűjtött anyagát. Könnyű  - idézőjelbe téve, hiszen sokszor szíven üt. Pár éve fedeztem fel Bécsy Tamás drámaelmélettel foglalkozó írásait, s akkor úgy véltem: nem csak az írásművészetről kaptam érdekes megközelítést, de a pszichológia esszenciájáról is. És most a rádiókabaré: az elmúlt majdnem 50 év végigsuhan -  mit suhan: mosolyog, göcög, kuncog, nevet, röhög - az agyamon, sokkal pontosabb lenyomatot hagyva, mintha történelemkönyvet olvasnék."