Kultúra

2010.05.24. 12:42

Nagy volt az érdeklődés a nyitott műhely iránt

Vasárnap délután szépen fokozatosan telt meg a fehérvári keramikusművész, Németh László házának kertje. A művész, követve a tavalyi hagyományt, ismét közös rakuzásra, alkotásra várta az érdeklődőket.

Kocsis Noémi

Bárki bemehetett és bemázazhatott egy előre elkészített tálacskát, vagy vázát, amelyek aztán az ezer fokosra hevített kemencében érlelődtek készre. Addig az ember borozgatott, beszélgetett, jött-ment. S persze figyelhette, hogy dolgoznak mások. A késztermék aztán mindenkiből elragadtatott sóhajt váltott ki, két egyforma raku ugyanis nincs: a hőfoktól és a kemencében való elhelyezkedéstől függően más-más színek és formák jelennek meg  a felületen, csodálatos aranyos, bronzos, kékes, földbarna, csillogó árnyalatok.
Közben megérkezett Budapestről Krusovszky Dénes költő, akit az Árgus szerkesztője, Czinki Ferenc faggatott írói szokásairól, vagy hogy miből is él meg egy költő. Kiderült, hogy a fiatal poéta még éjszaka, hajnalban is felkel, hogy egy-egy, kritikusnak ítélt sort kijavítgasson.
A rakuzók aztán csak nem akartak elfogyni, pedig már igencsak ráesteledett a társaságra, a hangulat viszont remek volt. Még éjszaka 11-kor is került a kemencébe egy adag cserép, amit aztán boldog szorítással vitt haza a már kissé fáradt, de elégedett tulajdonos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!