Kultúra

2013.07.17. 09:56

Művésztelep a fülei templomkertben

Pécsi és budapesti képzőművészeti hallgatók és mestereik vendégeskednek szombatig a katolikus templomkerti művésztelepen. Az alkotótábort az idén is csoportos kiállítás és aukció zárja.

V. Varga József

A templomkert bejáratánál, a széken üres vászon árválkodik. Pihen az alkotó? Rojtos fa és terített zsákdarab - akasztja a falra munkáját Horváth Gergő. Arrébb Gyuricza Mártát és Sall Fannit faggatom. Falapokat vágnak méretre, festik is, faragják is. Márta hetes sorozatban gondolkodik, jegyzetel, amit nem fest meg, leírja. Fanni mozaikot tervez, de most még az alapanyagot fűrészeli.

Tolvaly Ernő festőművész először 2003-ban rendezett pécsi hallgatóinak alkotótábort a kistelepülésen. Az általa megkezdett munkát a hagyatékát gondozó Monogram Alapítvány folytatja - meséli lánya, Tolvaly Orsolya.

Sall Fanni (b) és Gyuricza Márta fával és fűrésszel. Sorozat? Mozaik? (Fotó: V. Varga József)

A múlt év nyarán nemcsak a művészképzésben elengedhetetlen alkotótábori hagyományt elevenítették fel - fejti ki Orsolya -, hanem a két megkerülhetetlen hazai műhely összekapcsolása céljából először hívták közös művésztelepre a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara és a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóit.

Az alapítvány az idén második alkalommal lát vendégül pécsi és budapesti képzőművészeti hallgatókat tíz napon át a Fejér megyei településen, jelesül a katolikus parókián július 20-áig. A tábor központi gondolata a csönd, legyen az bármi is. Az ifjak alkotó munkája körül mestereik bábáskodnak: Lengyel András, Herczeg László, Ádám Zoltán, Hegyi Csaba, Losonczy István és Gerendy Jenő.

Fiatal művészek is részesei a mostani - összesen mintegy harmincfős - tábornak, valamennyien egykori Tolvaly-tanítványok. Köztük Hegedűs Anna festőművész, aki 1917-1918-1919 című olajjal festett kis fatábla képeit mutatja.

Csató Csenge különleges, félig elszenesedett fadarabot hoz az előző esti tábortűz maradványai közül. Egyik oldala ép, a másik feketére égett. Rögtön neki is lát: színez, fest. Kis talpra rögzíti majd, és az újkori barlangrajz az asztalra helyezve körüljárható lesz. Két arcát mutatja egyik, illetve a másik oldalról Perez Natália alkotása is, a zöldre festett Kecske-Ló.

Icsa Antalt és Bernáth Dánielt most speciel a pingpongcsatánál semmi sem izgatja jobban. Végül Tóni győzedelmeskedik, Dani visszavágót követel. Jövőre, ugyanitt? - egyezkednek. Veres Gyula festményébe belenyúltak, mármint a bogarak. A címváltoztatás adja magát: Tájcsapda bogaraknak.

Sokat köszönhetnek a művésztelepesek Barta Tibor atyának, Gubicza József polgármesternek, az önkormányzatnak és az egész falunak - hangsúlyozza Tolvaly Orsolya. Megtudjuk tőle, hogy a művésztelepet augusztus 3-án 16 órakor kiállítás és aukció zárja Winkler Nóra vezetésével a fülei művelődési házban. Az aukción befolyó összeget az óvoda javára ajánlják fel. A csoportos kiállítás azután Budapesten és Pécsett is látható lesz majd az ősszel.

Gyerekek, ki főz ma estére, és mit? - kérdezik váratlanul többen egyidejűleg. Szentgróti Dávid festőművész és főszakács - derül ki hamarost. Húslevest - bár még a hús, a zöldség és a tészta hiányzik.

Szorre Szandra a délutáni fényekre várt a templomkertben (Fotó: V. Varga József)

A templomkert bejáratánál Szorre Szandra szorgoskodik. A vásznon színek és fények, megelevenedik a templomtorony és az épület. Az alkotó a délutáni napfényre várt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!