Családi programmá vált

2019.07.22. 11:30

Művészek alkottak a móri Szent István parkban

Alkotóművészekkel és a munkájukra kíváncsi járókelők sokaságával telt meg a Szent István park az elmúlt időszakban.

Palocsai Jenő

Mindenki máshogy értelmezte a tematikát, így igen változatos alkotások színesítették a móri ligetet, miközben a járókelőkre mosolyogtak a MIKSZ tagjainak alkotásai is

Fotó: Hrubos Zsolt / Fejér Megyei Hírlap

„Hét évvel ezelőtt szerveztük meg az első ilyen rendezvényt. Akkor az volt az elsődleges célunk, hogy az éppen frissen felújított parkot belakják, használják a helyi lakosok. Ennek érdekében egyszerre több rendezvényt vezettünk be. Ezek közül az egyik a Public Art” – mondta el Budai Edit, a móri Lamberg-kastély Kulturális Központ igazgatóhelyettese.

Már várják

Az idő múlásával egyre népszerűbbé vált ez a rendezvény a lakosok körében, olyannyira, hogy már várják, keresik az itt élő emberek azt a hetet, amikor újra találkozhatnak a művészettel a ligetben. A program, ahogy az elnevezése is jelzi, arra hivatott, hogy közelebb hozza a művészetet az emberekhez. Nyilvánvalóvá teszi, hogy az ilyen tehetséggel megáldottak nem csak valahol távol, egy elefántcsonttoronyban képesek alkotni, hanem akár közterületen is, ahol bármikor bárki odamehet hozzájuk, kérdéseket tehet fel a műről és a technikáról vagy magáról a művészről. Például, hogy hogyan és miért lett belőle az, aki? Így könnyedén, közvetlen módon kiderülhet, mi is a céljuk az alkotással, hogy mit is akarnak vele üzenni, ha akarnak egyáltalán. A művészgárdát a Képző- és Iparművészeti Szabadiskola Alapítvány állítja össze minden alkalommal, de nemcsak azok mutatkoznak be itt, akik ehhez a csoporthoz tartoznak. Évről évre jelen vannak itt a Móri Írók és Képzőművészek Szövetségének tagjai is. Utóbbiak most egy külön területen alkothattak a parkban, kedves állatokká varázsolva a liget fáit.

Mindenki máshogy értelmezte a tematikát, így igen változatos alkotások színesítették a móri ligetet, miközben a járókelőkre mosolyogtak a MIKSZ tagjainak alkotásai is
Fotó: Hrubos Zsolt / Fejér Megyei Hírlap

Központban a fotózás

A szerdától szombatig tartó időszak állt a művészek rendelkezésére, hogy a hét végére elkészüljenek a csodák. Az idei tematika a fotóművészetre épült, ennek köszönhetően a szombat este hatkor kezdődő tárlatvezetés első állomáshelyén mindent megtudhattak az érdeklődők a képalkotásról, a camera obscura-tól kezdve a dagerrotípián át egészen a mai, modern, színes majd digitális fényképezésig.

Fotó: Hrubos Zsolt / Fejér Megyei Hírlap

Megjelent a szelfizés és annak át- illetve újragondolt formája is – mondta el az igazgatóhelyettes. Persze azért volt szobrászat és sok más érdekesség is. Ez az esemény nemcsak a város lakói körében egyre népszerűbb, hanem a művészek számára is egyfajta lehetőség. Itt egészen más miliőbe csöppennek, mint a szabadiskolában. A kastély udvara és a park plusz hangulatot ad ennek az alkotótábornak.

Zárásképpen a Kistehén és a Konyha zenekar lépett színpadra, és már most megnyugtatott mindenkit az igazgatóhelyettes, lesz jövőre 8. Public Art.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában