Műalkotások értékéről értekeznek

Műalkotások értéke címmel tartanak konferenciát szerdán Budapesten a Századvég Gazdaságkutató Zrt. szervezésében.

A gazdaság és a művészeti élet kapcsolatáról még mindig viszonylag ritkán esik szó – jegyezte meg köszöntőjében Márton Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója, hozzátéve: a gazdaságban pénzbőség van, a kamatkörnyezet alacsony, így felértékelődnek az alternatív befektetési lehetőségek, például a műalkotások vásárlása.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója elmondta: Magyarországon 15-20 milliárd forintra becsülik a műtárgypiac éves forgalmát, míg a magyar mozik éves bevétele 2016-ban 20 milliárd forint volt.

A nemzetközi műkincspiacon 60-65 milliárd dollár mozog éves szinten; ennek felét már a kortárs alkotások adásvétele teszi ki, ami Magyarországon még messze nem igaz – számolt be.

Baán László elmondása szerint a magyar a nemzetközi műkincspiac mintegy fél ezrelékét teszi ki, ez megfelel a magyar GDP világszintű arányának.

A múzeumokról szólva a főigazgató kiemelte: legfontosabb szerepük a műkincspiacon a kánonképzés, noha természetesen „tisztes távolságot” kell tartsanak a műkereskedelemtől. Az elmúlt évszázadok mestereiből már kialakult egy rend, amely kánont és műkincspiaci értéket is jelent – emlékeztetett.

Baán László felidézte, hogy néhány hete a frissen Leonardónak tulajdonított, Salvator Mundi című festmény ért el 450 millió dolláros új leütési rekordot. Korábban, amikor a képet még nem tartották biztosan Leonardo alkotásának, a festmény jóval alacsonyabb értéket képviselt, néhány éve Magyarországra is eljutott egy 80 millió dolláros ajánlat – árulta el.

A főigazgató hozzáfűzte, hogy a Szépművészeti Múzeum is őriz egy Boltraffiónak, Leonardo tanítványának tulajdonított festményt, amelyet korábban szintén Leonardo-műként tartottak számon, jelenleg mégsem látni esélyét, hogy ezt a munkát Leonardóként ismerjék el.

Baán László azonban hangsúlyozta: a klasszikusok terén mégis elmondható, hogy a kánonok már megszilárdultak. A kortárs terén jóval bonyolultabb és sokrétűbb az együttműködés a galériák és a múzeumok, a nagy kortárs gyűjtemények között – jegyezte meg.

Magyarországon a kortárs kiállítások rendkívül szűk közönséget vonzanak; világos és egyértelmű állami stratégiára lenne szükség ahhoz, hogy ez megváltozzon – vetette fel.

A magyar múzeumok szerepe leginkább az, hogy együttműködve más szereplőkkel bővítsék a kortárs művészet felé irányuló érdeklődést, és ebben a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria is ki fogja venni a részét – zárta előadását Baán László.

Kieselbach Tamás, a Kieselbach Galéria és Aukciósház tulajdonosa hozzátette: egy befektetői kör hitt benne, hogy a Salvator Mundi Leonardo festménye, és ezt végül be is bizonyították, míg mások bizonytalanabbak voltak.

A nyolcvanas évek elején, amikor Kieselbach Tamás pályafutása elindult, a magyarországi művészettörténész szakma sem hitte el, hogy a magyar művészettörténetben voltak világszínvonalú teljesítmények, miközben a műgyűjtés „éppen csak pislákolt”.

Pedig a műkincs nemcsak befektetés, egy műtárggyal a tulajdonos identitást is vásárol, Magyarország pedig az egyik „legidentitástörtebb” ország – vélekedett a galerista.

Kieselbach Tamás szerint a műkereskedelemhez vagyonos emberek kellenek, akikből Magyarországon még mindig kevés van, így a piac nem képes visszaigazolni a kiemelkedő műtárgyak értékét, az állam pedig eddig nem lépett.

Üdvözlendő állami lépés lehetne a műtárgyvásárlást segítő adójóváírások bevezetése, a szakmai könyvkiadás támogatása vagy a magánkollekciók közgyűjtemény jellegűvé alakításának megkönnyítése – javasolta.

A galerista elmondása szerint sokáig abban bízott a magyar műkereskedelem, hogy jönnek majd a külföldi gyűjtők, ám ők nem érdeklődnek egy olyan piac iránt, amelyet a saját gyűjtői nem értékelnek eléggé.

Pedig a magyar művészetben világszínvonalú munkák is létrejöttek, ezek akkor kerülnek a helyükre, ha valaki végre elhiszi ezt róluk – hangsúlyozta Kieselbach Tamás.

Einspach Gábor, az Art+ text Galéria tulajdonosának visszatekintése szerint 1998 és 2017 között a pénzügyi válság hatására először visszaesett a nemzetközi műkincspiac, amely azonban gyorsan regenerálódott, és ismét elérte a recesszió előtti szintet.

A 20. századi és kortárs munkák húzzák leginkább a piacot, az országok közül pedig Kína és az Egyesült Államok – közölte, hozzátéve: a nemzetközi műkereskedelem legnagyobb része a galériás eladásokon keresztül bonyolódik, a műtárgyaukciók éves forgalma mintegy 10 milliárd dollár.

A régi mesterek és a 19. századi munkák iránt egyre csökken az érdeklődés, ehhez hozzájárul az is, hogy ezekből a korszakokból kevesebb az elérhető, magas minőségű alkotás – számolt be.

Einspach Gábor felidézte: a Salvator Mundit első piacra kerülésekor, 1958-ban még 46 fontért adták el, de még 2005-ben is csak 10 ezer dolláros leütést ért el. Leonardo a legutóbbi eladással belépett a legdrágább alkotók körébe, Picasso, Modigliani, Bacon Giacometti, Munch, Warhol és Basquiat közé – állapította meg szakember.

Jaksa Éva, az Uniqa biztosító műtárgybiztosítási termékmenedzsere, valamint Pongrácz Mária, a biztosító műtárgyszakértője a műtárgyak biztosításáról, valamint biztosítási értékéről tartott előadást.

A konferencia délutáni blokkjában Eleni Korani, az Ernst Galéria tulajdonosa ad elő a magyar műalkotások külföldi értékéről, majd Pados Gábor, az acb Galéria tulajdonosa tart előadást a kortárs és neoavantgárd művészet menedzseléséről.