Mohai Tamás, a zenei öttusázó útkeresése, és a független alkotás, zenélés örömei, nehézségei

- Az Ergo Sprint együttes volt az első székesfehérvári társulatom, ebből lett a Faxni együttes, majd sokan mások. Párhuzamosan többféle stílusban zenéltem, mára úgy alakult, hogy eltűntek azok, akik szívesen lépnek fel velem: elfogyasztottam őket vagy ők fogyasztottak el engem. Invenció nélkül nehéz... Az ember nem azért ír új számokat, mert új számok kellenek, hiszen ehhez nem is kell zenekar. Eddig több mint 300 számot írtam zenekarral vagy a nélkül.

- Magadra maradtál?

- Nem. Magamat kísérem, azaz a magam énekese, gitárosa vagyok - bár az a két ember, akikkel itt fellépek, kiváló kollégák. Ezt az utat én választottam, mert a problémák, amikkel küszködök, elérték azt a szintet, hogy rendezni kell önmagam. Most zenei öttusázóvá lettem: gitározok, énekelek, zenét szerzek, szöveget írok, s mindezt elő is adom. Visszatértem Tinódi Lantos Sebestyén, John Lennon, Bob Dylan speciális előadásmódjához. Mert azon csak nem bukhat meg az alkotó tevékenység, hogy időpontot tudjak egyeztetni az éppen nem haknizó kollégával, hogy el tudjunk játszani egy számot... Megyek tovább előre, nem hagyom abba, folytatom a független alkotást, zenélést. Az ismertség? Nem izgat túlzottan, vannak, akik világhírről ábrándoznak, én itt születtem, innen akár világhírű is lehetnék.

Mohai Tamás mindenfélét csinált eddig, de csak olyan dolgokat, amiket kedvelt, amiket szeretett. Ezért elégedett lehet a sorsával Fotó: Igari Balázs

- Különc egyéniségedet hogyan tolerálja a világ?

- Kiválóan.

- És te miként tolerálod a világot?

- Igyekszem, bár időnként ütközünk, de még élünk! A világ is, és én is.

- Gyerekként is különös voltál, hiszen nem a divatzenét követted...

- Nem én voltam az egyetlen, aki a diszkó helyett tizenévesen a Police vagy Sting zenéjéért rajongott. Voltak Fehérváron arcok - mint például Kiss Gyuri -, akik szintén szerették ezeket a nótákat. Én is felvettem ezeket kazettára. A zene elkapja az embert fiatalkorában, és öregként sem ereszti már el.

- Apád, anyád hogy viselte megszállott zenész kölykeit?

- Könnyen. De talán nem is ez a fő kérdés, hanem az, hogy a környezet miként tekint rád, ha másokétól eltérő pályát választottál. Sokakban felmerül, hogy vajon normális-e ez.

- Nehéz kérdés: miképpen tudtad elviselni szintén kitűnő zenész, testvéred, Győző halálát?

- Senki nem tudja könnyen elviselni a testvére halálát, nekem is nagyon nehéz. Hiányzik, túl fiatal volt még ahhoz, hogy itt hagyjon bennünket. Győző távolléte minden nap újabb kérdés a számomra, tolakodnak bennem a miértek, amelyekre nem létezik jó válasz.

- Szerinted létezik a karma, az eleve elrendelt sors?

- A választ legfeljebb csak sejtjük, de nem tudjuk. Az üzenete mindenesetre annyi: éljünk egy kicsit másként a Földön, törekedjünk arra, hogy jobban szeressük egymást, megértőbben viselkedjünk a másikkal. Ahány ember, annyiféle lét, gondolat, hit. Meg tudjuk ezt magyarázni vagy sem, látunk-e összefüggéseket vagy sem, azt mindenki magában dönti el. És nem biztos, hogy ez másokra is tartozik.

- Miként összegzed eddigi a pályafutásodat? Elégedett, boldog ember vagy?

- Mindenfélét csináltam eddig, és mindig olyasmit, ami igazán érdekelt. A forma nem igazán számít. Én nem ábrándozom, csupán teszem a dolgomat, időnként persze visszapillantok, és azt látom, mennyi minden van mögöttem. Igen, én valóban elmondhatom, hogy elégedett, boldog ember vagyok, mert azt csináltam, és ma is azt csinálom, amit igazán szeretek...