Siker

2019.02.11. 22:35

Megtartották Buda Flóra Anna animációs filmjének világpremierjét

Az Entropia hétfőn a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) mutatkozott be.

„Nagyon jó élmény volt hatalmas kivetítőn látni a filmet”, amelyet a teltházas előadás közönsége is pozitívan fogadott – mondta a rendező az MTI-nek a premier után.

Buda Flóra Anna az Entropiával diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció tanszékén. Alkotását négyezernél is több pályamű közül válogatták be a Berlinale 26 munkát felvonultató rövidfilmes versenyprogramjába.

Tízperces diplomafilmje három párhuzamos univerzum működését mutatja be. A három univerzumban három fiatal nő él különböző körülmények között, azonban a rendszerbe véletlenül bekerül egy légy, amely képes átjárni mindhárom világ között. Meg is nyit egy kaput, amelyen keresztül a lányok elindulhatnak egymás felé.

A Berlinale a film előtt tárhat ki kapukat, amely így más fesztiválokra is eljuthat. „Azt remélem, hogy utazik majd és minél több embert elér, és azt is remélem, hogy egy új filmet is elkezdhetek ezáltal” – mondta a rendező. Tervéről csak annyit árult el, hogy „experimentális horrorfilmet” szeretne készíteni a szerelemről.

Ugyancsak a Berlinale rövidfilmes szekciójában szerepel Tóth Luca Lidérc úr című animációja, világpremierjét kedden tartják.

Tavaly Bucsi Réka Solar Walk című animációs rövidfilmjét mutatták be a fesztiválon, a dániai alkotásként versenyző alkotás megkapta a Berlinale egyik fő támogatójáról, az Audi német autógyárról elnevezett, 20 ezer euróval járó rövidfilmes díjat (Audi Short Film Award).

A múlt csütörtökön kezdődött 69. Berlinalén valamennyi szekciót együttvéve 74 országból 400 filmet mutatnak be. A német főváros filmfesztiválja a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás nemzetközi szemlék sorában. A nagyjátékfilmes mezőnyben ezúttal nincs új magyar munka, de a február 17-ig tartó fesztiválon bemutatják két magyar klasszikus, Mészáros Márta Örökbefogadás című Arany Medve-díjas filmjének és Tarr Béla Sátántangó című alkotásának digitálisan felújított változatát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában