framosz

2018.04.30. 16:00

Megnyílt a magyarok nyugat-európai családi népművészeti tábora

Második alkalommal zajlik a Francia-Alpokban a magyarok nyugat-európai családi népművészeti tábora, amelynek programjain mintegy 150-en vesznek részt - tájékoztatott Dabizs Mercédesz, a szervező Franciaországi Magyarok Szövetségének (Framosz) elnöke hétfőn.

Közlése szerint a kedden záruló négynapos programon neves magyar előadóművészek, népzenészek léptek és lépnek még fel, a hat országból érkezett résztvevőknek pedig lehetőségük van tánc- és énektanulásra, furulyaoktatásra, kézműves foglalkozásokon való részvételre és a magyar tájegységek folklórjának megismerésére.

Az összegzés szerint a tábor szervezői külön gondot fordítottak arra, hogy minden korosztály tartalmas programokon vehessen részt. Az előadók és foglalkozásvezetők munkáját a Kőrösi Csoma Sándor Program öt országból érkezett ösztöndíjasai segítik.

A kulturális kínálat magyar gasztronómiai élményekkel is kiegészült, óriás bográcsokban főztek gulyáslevest a táborozóknak.

A közlemény arról is beszámol, hogy a Framosz a tábor ideje alatt tartotta éves közgyűlését, amelyen a tagszervezetek beszámoltak kulturális tevékenységeikről. A közgyűlésen jelen volt Havasi János, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója, akinek közvetítésével magyar filmek, kiállítások, művészeti produkciók és előadások színesíthetik a Framosz tagegyesületeinek programkínálatát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában