megkerülhetetlen személyiség

2018.09.25. 18:11

Másodszor lesz MagdaFeszt Debrecenben

A Szabó Magda születésének évfordulójához kapcsolódó rendezvénysorozat a női alkotókat és a női alkotást helyezi a középpontba.

A debreceni Csokonai Színház tavaly indította útjára a MagdaFeszt rendezvénysorozatot. Gemza Péter, a színház igazgatója a fesztivál idei programjait beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: október 5-én, Szabó Magda születésnapján kezdődik a fesztivál a debreceni társulat Az ajtó című produkciójának nagyszínpadi változatával.

Az író bel- és külföldön egyaránt elismert művének főszerepeiben Kubik Anna Kossuth-díjas és Varga Klári Jászai-díjas színművészt láthatja a közönség. Emerenc szerepének plasztikus megformálásáért Kubik Anna a brassói Nemzetközi Dramaturgiai Fesztivál legjobb női főszereplőjének járó díjat kapta és az előadás nagy sikert aratott a Transz/Missziók nemzetközi vándorfesztiválon is – jelezte az igazgató.

Hozzátette: Szabó Magda a magyar irodalomtörténet és Debrecen kultúrtörténetének megkerülhetetlen alakja, hozzá hasonlóan jelentős és izgalmas női hangokat gyűjtött csokorba az idén második alkalommal megrendezendő MagdaFeszt.

A Teher alatt nő, avagy: itt nem lehet megmaradni esten három színésznő tolmácsolásában hallhatják az emigrációt választó Karády Katalin, Fedák Sári és Bulyovszkyné Szilágyi Lilla életének történetét.

A 20. század amerikai irodalmának tragikus sorsú alakja volt Sylvia Plath, akinek kultikus önéletrajzi regénye, Az üvegbura elevenedik meg az Örkény Színház előadásában október 12-én.

A MagdaFeszt idei kínálatában azonban nem csak az irodalom és a kultúra terén kiemelkedőt alkotó nők szólalnak meg, hiszen a Radioaktív című előadásban a fizika és kémia történetének megújítójaként ismert Marie Curie életének egy szakaszába is bepillantást nyerhetnek az érdeklődők – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Mindhárom előadás azokkal a mai kérdésekkel vet számot, hogy mit ér az alkotó, ha nő, és milyen az alkotás, ha női.

A II. MagdaFeszten is kiemelt figyelmet fordítanak az olyan női témákra, mint a szülés, az anyaság, az alkotómunka és magánélet összeegyeztethetősége.

A szülés és gyermekvállalás témáját innovatív színházi eszközökkel dolgozza fel a Tünet Együttes Burok című mozgásszínházi előadása, illetve a Szabó T. Anna szövegei nyomán készült Anyajegy, egy felnőtteknek szóló bábszínházi produkció. Szintén Szabó T. Anna meséje alapján készült a Nagyvárad Táncegyüttes Senki madara című táncszínházi előadása, amelyet bátran ajánlanak a szervezők a 10 év feletti korosztálynak. A Csokonai Ifjúsági Program vendége lesz az Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színház Mondják meg Zsófikának című tantermi előadása.

Az idei fesztivál kiemelt vendége Szalóki Ági: az énekes október 6-án délelőtt a gyerekeket várja koncertjére, este pedig a Dalok szerelmeseknek című sanzonestjével varázsolja el a felnőtt közönséget.

A MagdaFeszt kísérőeseményei között ismét lesz Szabó Magda Szabadulószoba, éjszakai kulisszajárás Szabó Magda nyomában, előadás a Szabó Magda-hősök pszichológiai típusairól, illetve az Abigél és a Mondják meg Zsófikának kapcsán arról beszélgetnek majd, hogy milyenek az egykori és a mai regényhősök, ha épp fiatal lányok.

A fesztivál záróeseményeként a Csokonai Színház társulata Strindberg Júlia kisasszony című szerelmi drámáját mutatja be a Kossuth- és Balázs Béla-díjas Jeles András rendezésében, Móga Piroska címszereplésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában