Kultúra

2017.05.08. 14:45

Már próbálják A Pál utcai fiúkat

Székesfehérvár - Molnár Ferenc regénye nyomán Dés László - Geszti Péter - Grecsó Krisztián alkalmazták színpadra A Pál utcai fiúkat, a magyar irodalom világszerte is egyik legismertebb, legnépszerűbb alkotását.

dr. Szabó Zoltán

A zenés darabot szeptemberben mutatják be a Vörösmarty Színház nagyszínpadán Keszég László rendezésében.

Az olvasópróbát már megtartották. A fehérvári teátrum márciusban hirdetett castingot az előadáshoz énektudással rendelkező 16 év fölötti fiúknak. A válogatást március 29-én tartották. A következő hetekben készülnek a darab szeptemberi bemutatójára, és a próbák során döntik el, hogy ki kerül a két híres csapatba a fiatalok közül.

 

A teátrum társulatának tagjai közül Sághy Tamás színművész is játszik majd az előadásban. Az alapjául szolgáló Molnár Ferenc-mű külföldön talán a legismertebb magyar regény: sok nyelvre lefordították, több országban (például Olaszországban, Lengyelországban és Japánban) kötelező vagy ajánlott iskolai olvasmány. A könyv máig ható népszerűsége arról tanúskodik, hogy örök élethelyzetekről szól, és bárhol, bármikor történhetett volna.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!