The Astronauts

2018.02.22. 23:47

Magyar siker született egy nemzetközi cirkuszfesztiválon

Arany- és különdíjjal jutalmazták ifj. Simet László artistaművészt és csapatát a The Astronauts című számukért a XI. Albacete-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválon.

Budapest, 2012. szeptember 20. A magyar Simet László a halálkerékkel a Fõvárosi Nagycirkusz Cirkuszi Kavalkád címû új bemutatójának fotóspróbáján 2012. szeptember 20-án. MTI Fotó: Kallos Bea

Immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg a nemzetközi cirkuszfesztivált a spanyolországi Albacetében. A Teatro Circóban tartott eseményen ifj. Simet László és felesége, Simet Olga, valamint Kapitány Olívia a The Astronauts című produkcióval léptek fel, amelyben ötvözték a kötéltáncot és az úgynevezett halálkereket. Mindezt asztronautaöltözékben adták elő – olvasható a Fővárosi Nagycirkusz csütörtöki közleményében.

Mint írják, ifj. Simet László cirkuszi családba született, szüleitől tanult meg drótkötélen járni. 1996-ban az I. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Bronz-díjat kapott drótkötélszámáért, 2014-ben pedig a X. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Ezüst-díjjal jutalmazták szemaforszámáért. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.

A The Astronauts című számmal a csapat fellépett már a 42. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is. A spanyol fesztivál után a csapat hamarosan visszatér Magyarországra, ahol március közepétől öt hónapon keresztül a Circus Arénában lép fel.

Borítóképünkön Simet László a halálkerékkel a Fővárosi Nagycirkusz Cirkuszi Kavalkád című bemutatójának fotóspróbáján 2012. szeptember 20-án.

MTI Fotó: Kallos Bea

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában