Ajánló

2017.12.16. 20:18

Magyar kalandregény született az első világháborúról

A Holnap fehér álom című kötet szépirodalmi formában mutatja be az Isonzó menti front, benne a magyar történelmi emlékezetben fogalommá lett doberdói harctér eseményeit az olasz hadüzenettől egészen a központi hatalmak csapatai által végrehajtott katonai bravúrig, a száz évvel ezelőtt történt caporettói áttörésig.

Kiss Sándor

Kókay László hagyatéka nem csak a most kiadott doberdói naplót tartalmazza, hanem fényképeket és a háború más szakaszaiban és frontjain készült naplókat is. Ez a fénykép a doberdói front mögött gyakorlatozó szegedi 46-os bakákról készült

Forrás: Kókay László hagyatéka / Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány

„Az első világháborúban régi világok omlottak össze, emberek, népek, dinasztiák morzsolódtak porrá. Hogyan maradhat talpon ilyen időkben a kisember? És hogyan dolgozhatja fel mindezt, amikor évtizedekkel később visszatér rémálmai helyszínére?” – teszik fel a pénteken bemutatott kötet szerkesztői a kérdést, amelyre egy fiatal történelemtanár, Hrubos-Takács Róbert két idősíkon játszódó műve próbál választ adni.

Szabó Rudolf Bálint zászlós műszaki katonaként már az olasz hadüzenet előtti napokban az Isonzó vidékére kerül, ahol részt vesz a védelmi állások kiépítésében, így az ő – összességében egyébként fiktív, mégis megannyi valós elemet tartalmazó – történetén keresztül járjuk végig az isonzói front helyszíneit az 1915 tavaszától 1917 októberéig tartó időszakban. Majd 1983-ban hadastyánként tér vissza a területre, és néz szembe a belőle feltörő emlékekkel.

- Nem hadtörténeti szakmunkát akartunk a nagyközönség kezébe adni, hanem könnyen emészthető olvasmányt, amely mégis hitelesen számol be a száz évvel ezelőtti eseményekről és a frontéletről – hangsúlyozta a pénteki könyvbemutatón a művet méltatva Négyesi Lajos történész, hadszíntérkutató.

- Tizennégy év terepmunkája és élményanyaga van benne ebben a regényben, valamint rengeteg beszélgetés és rengeteg olvasmány – mondta Hrubos-Takács Róbert, aki maga is részt vesz a könyvet kiadó alapítvány hadszíntérkutató munkájában, így ő is megmászta a regényben szereplő hegyeket, ő is megmártózott az Isonzóban, és ő is érezte a Doberdó szikláinak nyári perzselő melegét. A történelemtanár elárulta: a mű írása közben leginkább az foglalkoztatta, hogy a háború borzalmai miként változtatják meg az embert, illetve miként dolgozza fel ezeket a változásokat a lélek. Utalt családi érintettségére is, amikor elárulta, hogy a nagy háborúban harcoló két dédapjáról megemlékezve a főhős nevét az ő neveikből gyúrta össze.

A bemutatón elhangzott, hogy a kötet címét egy korabeli katonanótának az életre és a halálra utaló sora ihlette, hiszen nap mint nap e kettő mezsgyéjén jártak a háborúban szolgálatot teljesítő honvédek: „Ma még piros élet, holnap fehér álom.”

A regényt kiadó Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány célja az első világháborúval kapcsolatos ismeretterjesztés, amelyet elsősorban blogján és kiadványain keresztül végez. Utóbbiak közé tartozik a Doberdó-fennsíkot védő magyar ezredeket bemutató kötet és két harctéri napló, az egyik egy festőművész-kadét, Imre Gábor, a másik egy parasztember, Kovács György tollából. De kiírtak már képregénypályázatot is, amelynek köszönhetően két fiataloknak szóló alkotás született.

Borítóképünk Kókay László hagyatékából való, a doberdói front mögött gyakorlatozó katonákról készült. Forrás: nagyhaboru.blog.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában