A tanulmánykötettől az útinaplóig

2019.04.04. 08:00

KönyvVilág a Halász-kastélyban: a program áprilisban folytatódik

Hiánypótló programsorozat indult a Halász-kastélyban. Első alkalommal a Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület mutatta be könyv­kiadói tevékenységét.

S. Töttő Rita

Széman Péter elnök bemutatta az egyesület történetét. A könyvkiadással is foglalkozó szervezet a kastély első vendége volt

Fotó: Lettner Attila

A Kastélymesék sikerét bátorításként értékelve új sorozatot indított a Halász-kastély. A KönyvVilág című rendezvény könyvbemutatókkal jelentkezik. Szerzők, könyvek, kiadók és szerkesztőségi műhelyek mutatkoznak be időről időre a kastély kiállításokkal gazdag tereiben. Az első alkalommal, március 29-én a nagy múltú EMKE, azaz az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület volt a kastély vendége.

Széman Péter, az EMKE elnöke mutatta be röviden az egyesület történetét. Az intézményt az akkori magyar kulturális fővárosban, Kolozsvárott hozták létre 134 évvel ezelőtt. 1885. április 12-től a szűkülő nemzeti öntudatot, a magyar nyelvet kívánták erősíteni, hogy ezzel biztos fundamentumra helyezzék az erdélyi magyarok testvéri összetartozását. Az EMKE a második világháborút is átélhette, de polgári értékei miatt a szocializmus nemkívánatosnak tekintette, és 1947-ben megszüntette. A románság létszámának növekedése miatt csak Brassóban jöhetett újra létre 1991-ben az EMKE, immár egyesületek tömörüléseként. Az intézmény célja nem változott 1885 óta, hiszen a kulturális autonómiát tűzte zászlajára.

Széman Péter elnök bemutatta az egyesület történetét. A könyvkiadással is foglalkozó szervezet a kastély első vendége volt
Fotó: Lettner Attila

Bartha Katalin Ágnes kutató-szerkesztő az EMKE könyvkiadói tevékenységét mutatta be, két kiadvány segítségével. Életpályák, programok a közművelődés szolgálatában alcímmel impozáns tanulmánykötet jelent meg az EMKE 130 évét összefoglalva. A sokszínű gyűjtemény plasztikus képet ad arról, milyen széles körben és hatékonyan csatornázta be az egyesület a társadalom szinte minden csoportját valamilyen módon a kulturális életbe. A második egy elegáns köszöntőkötet, amely a 90 éves Dávid Gyula, az EMKE újraalapítója és tiszteletbeli elnöke életművét ünnepli.

Serfőző Levente, a nagyszebeni Híd Egyesület elnöke a csodálatosan megújult Nagyszeben városát a kulturális és turisztikai rendezvények oldaláról mutatta be. Különös tekintettel az általuk szervezett, a magyar kultúrát népszerűsítő és terjesztő programokra. Az egyre növekvő látogatószámok azt igazolják, hogy törekvéseik nem hiábavalók: van igény és szükség a munkájukra. Végezetül Kovács Géza mutatta be Nagyszebenről készített útikönyvét, amely érdekes és tömör leírásokkal, valamint gazdag és igényes fotóanyaggal mutatja be a város történetét, látnivalóit és a környező vidék kulturális kincseit.

Az est során az érdeklődők nagy érdeklődéssel és örömmel fogadták a távolból érkezett vendégeket. Jó hangulatban, színes formában ismerkedhettek meg az EMKE múltjával, jelenével és biztató jövőbeni törekvéseikkel. A KönyvVilág áprilisban folytatódik Kápolnásnyéken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában