Kultúra

2017.08.07. 18:10

Komoly ígéret Lóciéktól: A zenekar meg akarja hálálni a közönség, a követők szeretetét!

SZÉKESFEHÉRVÁR Még javában koncertezik a nyári bulikon a Lóci játszik zenekar, ősszel azonban turnéra indulnak, s egyéb terveik is vannak.

Bokros Judit

Miután a Lóci játszik zenekar a közönségszavazatokkal megnyerte a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutató versenyét, szinte minden jelentős nyári, könnyűzenei eseményen jelen van. A VOLT fesztivál nagyszínpada mellett felléptek például a siófoki Plázson, legutóbb pedig a Fezenen játszottak. Igaz, itt nem nagyszínpadon, hanem a kerthelyiségben fűtötték tovább az amúgy sem hűvös levegőt, remek koncerthangulatot teremtve. A Cseh Tamás Program révén feltűnt csapat énekesét, Lócit friss élményeikről kérdeztük.

A három éve, egyszálgitáros produkcióból alakult zenekar tagjai: Csorba Lóci – basszusgitár, ének, Dobozy Ágoston – zongora, Fülöp Bence – gitár, Fábián Tibor – dob, Seress Bence – szaxofon, Rácz Dániel – trombita. Eddig két lemezük jelent meg, Hadd legyek arról híres... és Krokodil címmel.

- Ez egy olyan nyár, amelyről az ember általában csak álmodozik. Ahol csak lehet, ott fellépünk, zenélünk, próbáljuk minél jobban megélni ezt az időszakot, és minél több élménymorzsát akarunk összeszedni, hogy később fölhasználhassuk őket. Számunkra nagy elismerést jelent az is, hogy az elmúlt két évben sikerült egy olyan magot kialakítani a közönségből, amelyre az ország szinte bármelyik pontján lehet számítani. Velük személyesen találkozni, kezet fogni óriási dolog - mondta Lóci, hozzátéve, hogy a tehetségmutatón elért sikerük is nagyrészt a közönségnek köszönhető. A zsűri véleménye mellett az ő szavazataik számítottak, ezért a zenekar azóta is úgy érzi: együtt nyerték meg a versenyt.

-Az eredményt meg kell becsülni, mert sok olyan zenekar van, amely ugyan több éve játszik és sok embert meg tud mozgatni, mégsem kerül nagyszínpadra. Nekünk jól sikerült a NAGY-SZÍN-PAD verseny, és most bizonyítani akarjuk, hogy rászolgáltunk a bizalomra, alkalmasak vagyunk ilyen koncertezésre is - fogalmazott az énekes, aki szerint minden helyszínnek megvan a maga jellegzetessége, az, hogy mire kell jobban figyelni. Nagyszínpadon például meg kellett szoknia, hogy nem kell hangosabban énekelni, beszélni a mikrofonba, s ha a zenésztársához el akar jutni, akkor jóval nagyobb teret kell bejárnia. Fejben kell jelen lenni, nagyobb szívvel, lélekkel, de nem nagyobb hangerővel játszani - jegyezte meg Lóci.

A csapat nagy sikernek örvendett a Fezenen is. Lóci egy-egy hölggyel táncra is perdült, bizonyítva: tényleg közvetlen a kapcsolat a közönséggel Fotók: Kiszely Imre

A tehetségmutató nyereménye a nagyszínpados fellépési lehetőség mellett egy videoklip elkészítése. Mint megtudtuk, már erre is van terv: a zenekar egy imázs filmet szeretne forgatni, hiszen olyan még nincs. Ez az év vége felé várható. Előbb készül azonban el az a road movie, amelyet a sűrű, nyári koncertélményekből állítanak össze. Az ősszel nagy fába vágja a fejszéjét a csapat: koncetturnéra indulnak, amely egészen tavaszig tart. A menetrendben határon túli helyszínek is szerepelnek (például Erdély, Vajdaság). Magyarországon belül minden olyan településre, vagy legalább annak 50 kilométeres körzetébe el szeretnének jutni, ahol követőik vannak. Így szeretnék meghálálni azt az odaadó szeretetet, amellyel a fellépéseket, a lemezeket, dalokat fogadják.

Most tehát e feladatokra koncentrálnak a fiúk, így a harmadik album még csak elképzelés szintjén van meg. A múzsával ők is óvatosan bánnak, ha éppen súg valamit, azonnal lejegyzik (főleg Lóci, hiszen ő írja a szövegeket), ám ha éppen pihen, akkor nem piszkálják - mondta Lóci, aki úgy érzi: a fiúbanda nagyon jól működik együtt. Korábban énekelt ugyan együtt hölgyekkel, de ezt most nem tudja elképzelni. Különben is, a buszuk akkora, hogy éppen elférnek benne. Szóval, egyelőre biztosan marad ez a fiús hatos...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!