Kemény Judit és Barta Lajos művészete a Csók István Képtárban

Az 1945 és 48 közötti időszak a magyar művészettörténet euforikus pillanata volt. Az alkotók egy csoportja úgy gondolta, elérkezett az idő az európai művészet új tendenciáinak hazai elismertetésére. A szabadság azonban – az ismert történelmi okok miatt – nem tartott sokáig. A kiállítás azt vizsgálja, hogy abban a korban, amikor a politika erősen felülírta (tiltotta, megtűrte vagy támogatta) a művészi tartalom és kifejezési forma szabadságát, milyen lehetőségek és életutak maradtak a művészek számára. A tárlat a múzeum tulajdonában lévő Barta Lajos alkotásain és Kemény Judit budapesti hagyatékban őrzött művein keresztül mutatja be a háború utáni évtizedeket. A két azonos művészi formanyelvből induló alkotónak azonban egészen más életpálya adatott: Barta az emigrációt választotta, míg a „belső emigrációba" kényszerült Kemény Judit számára alig akadt itthoni kiállításokon bemutatkozási lehetőség. Grandiózus méretekbe megálmodott szobrairól mégis tanúskodnak szobortervei, vázlatai. A tárlat külön érdekessége, hogy e két alkotó művei mellett más művészektől is bemutat egy-egy alkotást, többek között Gyarmathy Tihamér, Marosán Gyula és Martyn Ferenc műveit.

A Csók István Képtárban augusztus 2-ig tekinthető meg a Variációk az absztraktra című tárlat.

Az absztrakt művészet sokféle, de tartalmát, lényegét tekintve hasonló leírása közül most válasszuk Dietmar Elgerét. Eszerint absztrakt művészetnek azt a művészeti formát nevezzük, amely megszabadult a tárgyias, valóságközpontú ábrázolástól. Az absztrakt művészet nem a konkrét, vizuálisan érzékelhető valóságot jeleníti meg, hanem az elvonatkoztatott mozgást, formát, színt, szerkezetet vagy mintát. Ezáltal a művészi munka a tiszta kompozícióra összpontosít.

A 20. századi művészet kiemelkedő eredménye a tárgyaktól megszabadított művészet-szemlélet kialakítása volt. Ez az ábrázolási mód és a művek az átlagnál nagyobb asszociációs készséget, képzeletet, el- és befogadást igényelnek a nézőtől, de megéri a türelmet. S most idézzünk a tárlatot megnyitó, és a „műfajt" alaposan ismerő, fehérvári származású Pataki Gábor művészettörténésztől. „Már a babilóniai sorsjáték egyik legszerencsétlenebb jegye is a „magyar nonfiguratív képzőművész" volt, Pszeudo-Hermész Triszmegisztosz Álmoskönyvében pedig erről álmodni javarészt sikertelenséget, magányt, hiábavaló várakozásokat jelentett. Így nem tekinthető véletlennek, hogy Kemény Judit nevét szinte senki sem ismeri, első múzeumi kiállítására csak most, jóval halála után kerülhet sor, hogy Barta Lajos Magyarország helyett Kölnben és környékén állíthatott köztéri szobrokat, hogy az itthon maradottak, bár széklábat talán nem faragtak, de az anyagbeszerzői munka, a szakiskolai tanítás, a nyelvtanórák szüneteiben foglalkozhattak csak művészetükkel, hogy a doyen-ősatya, Kassák Lajos is megalázó kuncsorgások után, önköltségesnek minősítve rendezhette meg élete utolsó kiállítását a Fényes Adolf Teremben."

A művészettörténész szerint fontos kiállítást hoztak létre. Fotó: Koppán Viktor

E kiállítás központi hőse, Kemény Judit művészete hiába volt aktuális, „Major Máté hiába vette észre időszerűségét, Kemény Judit nemhogy a nemzetközi trendekbe nem tudott bekapcsolódni, de jószerivel a magyar szintéren is észrevétlen maradt. Ennek következtében szinte teljesen visszahúzódott, s ha nincs Szabó Júlia szeretetteljes és értő újra felfedező szenvedélye s a nyomán Bretus Imre alapos és empatikus feldolgozása, életművét ma is sűrű szövésű fátyol borítaná.

S hány kor,- és sorstársát, hány kiváló magyar nonfiguratív művészt kellett s kell még ma is visszaemelni a művészettörténet emlékezetébe!...Mindenesetre köszönet és elismerés illeti a Szent István Király Múzeumot, hogy lehetővé tette e fontos kiállítás megvalósulását."