Kultúra

2009.07.10. 02:27

Keller János kapta a díjat

Székesfehérvár - Tegnap a Hiemer-házban adták át ünnepélyesen az idei Pro Theatro Civitatis Albae Regialis díjat, amelyet az önkormányzat évente a közönség szavazatai alapján ítél oda a Vörösmarty Színház kiemelkedő művészének.

Gábor Gina


Kisplasztikát és díszoklevelet vehetett át Keller János (jobbra) Warvasovszky Tihamér polgármestertől
Fotó: FMH

Az idén Keller János színművész kapta a legtöbb voksot. A díjazottat kollégái - a Vörösmarty Színház társulatának tagjai - őszinte örömmel ünnepelték: vastapssal, baráti ölelésekkel, apró ajándékokkal fejezték ki szeretetüket, nagyrabecsülésüket.

Az elismerést - Friedrich Ferenc szobrászművész kisplasztikáját és a díszoklevelet - Warvasovszky Tihamér polgármester adta át az ünnepeltnek. Manapság gyakorta felmerül bennünk a kérdés: mi az igazság? Mik a valódi értékek? Mi az igazi művészet? Ebben a helyzetben még nagyobb lett a színház szerepe, felelőssége - hangsúlyozta, majd elmondta: a Vörösmarty Színházban mindent megtesznek azért, hogy a közönség élményekkel gazdagodva térjen haza. A publikum néha talán el is felejti, hogy egy-egy produkció létrejöttében mennyi munka van. A polgármester megköszönte a művészeknek, hogy van erejük, hitük, kitartásuk ahhoz, hogy - a nehézségek ellenére is - igazi értékeket hozzanak létre. Hozzátette: az önkormányzat abban nyújt segítséget, hogy sikerüljön megőrizni ezeket.

A rokonszenves, szerény Keller János elmondta: örömmel játszotta el az évadban a Lendvai Zoltán rendezte Bál a Savoyban című revüoperettben a táncoskomikus szerepét, ahol ismét kedves partnerével, Váradi Eszter Sárával játszhatott együtt, csakúgy, mint az Edit Piafról szóló kétszemélyes játékban. Hozzátette: a díjjal a közönség talán az eddigi munkáját is elismerte. Nyolc éve, Péterffy Attila és Kozák András hívására szerződött a színházhoz, s az első pillanattól az vezérelte, hogy minél többet fejlődhessen, minél jobban elsajátíthassa a mesterséget, és megfelelhessen az önmaga számára felállított mércének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!