az óriáskerékben

2019.11.28. 07:25

Játék, körforgásban – Olvasópróbát tartottak a Vörösmarty Színház színészei

Rendhagyó helyszínen ajánlották a figyelmünkbe a Vörösmarty Színház egyik készülő produkcióját.

Bokros Judit

A művészek ezúttal óriáskerékben mondtak szöveget, adtak interjút. Középen Bagó Bertalan, jobbról a második Gáspár Sándor Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: NAGY NORBERT

Szabó Magda Az a szép fényes nap című történelmi drámáját 2020 januárjában mutatják majd be. Az olvasópróbák már elkezdődtek, s az alkotók az egyik ilyen után beszéltek rendhagyó körülmények között, az óriáskeréknél, illetve annak fülkéiben a munkáról.

Beszállás előtt a rendező, Bagó Bertalan annyit mondott: a helyszín ráerősít a darab mondanivalójára. Vagyis, vannak ideológiák, amelyek feledésbe merülnek, majd újra előkerülnek. Mindez egy körforgás tehát, elindulunk valahonnan, eljutunk valahová, aztán visszatérünk oda, ahonnan indultunk.

A művészek ezúttal óriáskerékben mondtak szöveget, adtak interjút. Középen Bagó Bertalan, jobbról a második Gáspár Sándor
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Géza fejedelem szerepét Gáspár Sándor alakítja. Mint megtudtuk: a minap Budapesten lépett föl Szabó Magda-darabban, a Rózsavölgyi Szalonban. Az őz című kisregény színpadi változatát harmadik éve játsszák. A két darab azonban nem csupán témájában, hanem stílusában is nagyon más. Míg Az őz nyelvezete a hétköznapi és a költői mezsgyéjén mozog, addig Az a fényes nap már-már pamfletszerű mű, néhol abszurd dialógusokkal. Hihetetlen, mennyire sokszínű és naprakész Szabó Magda! – fogalmazott a színművész.

A közönség történelmi darabot vár, miközben ez – a szó klasszikus értelmében – nem az. Sokkal inkább modern, abszurd drámáról van szó, olyan, mintha egy tehetséges, kortárs magyar szerző írta volna.

A darab második felének jó részét Gézának fiával, Istvánnal folytatott beszélgetése, vitája tölti ki, s az egész előadásnak ez a lelke – fogalmazott Gáspár Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában