Idén már harmadik alkalommal

2019.04.05. 14:15

Ismét Berlinbe utaznak az újvárosi Centrum kórus tagjai

Immár harmadik alkalommal utazik a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum (DSZC) égisze alatt működő Centrum kórus a Berlini Brandenburg Nemzetközi Iskola jubiláló zenei rendezvényére. Ujházy Krisztina karvezető büszkélkedett.

Balla Tibor

A tavalyi találkozón a Centrum kórus tagjai összebarátkoztak a madagaszkári kórussal

Fotó: Ujházy Krisztina

A tizedik Berlin International Music Projecten a hat berlini nemzetközi iskolán kívül egy svájci iskola és a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum kórusa lép fel. Egy kissé nehezített a pálya a Centrum kórus 22 tagjának (akik a Rudas, a Lorántffy és a Bánki iskola diákjaiból tevődnek össze), hiszen a többi résztvevő iskolában angolul folyik az oktatás annak a közel 300 diáknak, akik részt vesznek a találkozón, ennek megfelelően a próbák is angolul zajlanak majd.

A tavalyi találkozón a Centrum kórus tagjai összebarátkoztak a madagaszkári kórussal
Fotó: Ujházy Krisztina

Április negyedikén indultak, és nyolcadikán érkeznek majd haza. Az első két napon próbákon fognak részt venni, majd vasárnap fellépnek a gálakoncerten, ahol kicsik kórusa, nagyok kórusa, kicsik zenekara, nagyok zenekara és popzenekar kategóriákban állnak majd színpadra a résztvevők. A mieink a nagyok kórusában indulnak, és visznek saját műsort, a végén pedig egy Bruno Mars-szerzeményt az összes résztvevő közösen ad majd elő egy igazi örömzenélés keretében. A repertoárban lesznek magyar művek is, ami a mi malmunkra hajtja a vizet. Kovács Anna, az esemény megálmodója és szervezője idén felvette a Kis kece lányom különféle feldolgozásait, így el fog hangzani Bárdos Lajos Tábortűznél című darabja, Kodály-bicíniumok közül egy feldolgozás. A Centrum kórus a Bárdos-darabot ugyan már tudja magyarul, hiszen a Fejér Megyei Diáknapokon szerepel a repertoárjukban, és Berlinben a próbákon is bemutatja, de a gálára angolul is megtanulják majd.

Idén is pályázati forrásokra volt szükség. Nagyon büszkék rá, hogy a maximálisan adható összeget, egymillió forintot meg is kapták egy állami pályázaton. Ám ez egy ilyen hosszú buszos útra és a négyéjszakás ott-tartózkodásra, étkezésre nem elég, szükség volt a DSZC nagyvonalú hozzájárulására, a Bánki és a Rudas alapítványának adományára továbbá a helyi vállalkozások segítségére, amiért nagyon hálásak.

Ujházy Krisztina, a Centrum kórus karnagya
Fotó: DH-archív

Tavaly nagyon összebarátkoztak a madagaszkáriakkal, várták a találkozást, de ők most máshová utaznak idén. Túl sok idejük nem lesz a mieinknek Berlinben, de egy városnézés biztosan belefér majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában