ébren tartani Csoóri Sándor emlékét

2019.08.13. 07:30

Irodalmi tervek a közelgő őszre

Nem lehet az irodalmi életet évszakokra bontani, ám kétségtelen, hogy mégis korszakhatár a nyár vége, az ősz eleje.

Bakonyi István

A Vörösmarty Társaság fáradhatatlan szervezője az irodalmi életnek. A fotó egy korábbi rendezvényen készült. Szemben Bobory Zoltán látható Fotó: FMH-archív

Nyáron inkább a fesztiválok idejét éljük, ekkor nem a könyvtárak és a művelődési házak a kultúra fő színhelyei. Székesfehérváron sincs ez másképp. Amikor e sorokat írom, éppen a Királyi Napok kezdetén vagyunk, és nem szűkölködünk kulturális eseményekben. Szomorúan jelzem, hogy bizony hamarosan véget ér a nyár, és itt lesz az ősz, itt lesz újra… (Elnézést kérek Petőfi Sándortól, hogy kiforgattam egyik legszebb versének ismert szavait… De bízzunk abban, hogy szép lesz az ősz is, mint mindig minekünk, hogy tovább plagizáljam sorait!)

A magamfajta irodalombarátok és a társaságok is szövögetik már álmaikat, illetve készek néhány tervre a közeljövőben. Persze egy ilyesfajta írás nem alkalmas arra, hogy minden várható eseményt sorba vegyen, de néhányat tán érdemes kiemelnünk a sok közül. Például az egyik legelsőt szeptemberből. Elöljáróban megjegyzem, hogy szűkebb hazánk, illetve Zámoly két Kossuth-díjas költő szülöttének 2020-ben lesz kilencvenedik, illetve századik születési évfordulója. Csoóri Sándor ugyanis 1930-ban, Csanádi Imre pedig 1920-ban született.

Nos, Csoórira már az idén, szeptember 12-én, halálának harmadik évfordulóján megemlékezünk Székesfehérváron, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A színhely azért is különösen alkalmas a tiszteletadásra, mert a költőt többször is itt látta vendégül a város különböző irodalmi esteken vagy éppen kerek évfordulós születésnapokon. Olyan időkben is megfordult mifelénk, amikor a hatalom számára gondot jelentett a jelenléte. Emlékszem például az 1984 őszén lezajlott Tiszatáj- estre, amikor a Szegeden szerkesztett kiváló folyóirat szerkesztőivel ő is szerepelt az Építők Művelődési Házában, a Vörösmarty Társaság jelenlegi épületében. Jellemző, hogy az akkori Fejér Megyei Hírlapban nem jelenhetett meg hír az eseményről, ám ettől függetlenül szépszámú közönség gyűlt öszsze. Aztán változtak az idők.

Később már senki sem gördített akadályt Csoóri Sándor meghívása elé, és könyveket is adtunk ki vele kapcsolatban. A Vörösmarty Társaság 2000-ben jelentette meg Vasy Géza A nemzet rebellise című tanulmánykötetét, a költő hetvenedik születésnapjára. Aztán a hetvenötödikre Káliz Sajtos József szerkesztésében ugyancsak a társaság gondozta az Ünnep a hegyen című kötetet, benne olyan írásokkal, amelyek a szülőföldhöz kötődnek.

Nem titok, hogy a szűkebb haza a közeljövőben számos programmal, rendezvénnyel, az országra is kiható programsorozattal fogja ébren tartani a nagy költő, esszéíró és a népművészethez is sok szállal kötődő alkotó szellemiségét. Mint ahogy az ősz jeles eseményei közé tartozik az október első napjaiban, az aradi vértanúk emléknapjához is kötődő hagyományos irodalmi napok eseménysorozata, amely a határainkon túli literatúrát és a kisebbségi sorskérdéseket állítja a középpontba. Ezúttal is a Vörösmarty Társaság szervezi ezt a rendezvényt, és most is Bobory Zoltán a fő szervező. Vannak visszatérő vendégek a szomszédos országokból, és nem lehet eléggé hangsúlyozni ezeknek a napoknak a jelentőségét. Különösen akkor, amikor Kárpátalján, Erdélyben vagy éppen a Felvidéken folyamatos az egymásnak feszülés, és az ott élő költők és írók a magyarság lelkiismeretét is képviselik.

A Vörösmarty Társaság fáradhatatlan szervezője az irodalmi életnek. A fotó egy korábbi rendezvényen készült. Szemben Bobory Zoltán látható
Fotó: FMH-archív

Természetesen a Vörösmarty Társaság és más szervezetek is sok programmal készülnek.

A Királykút Emlékházban például szeptember 23-án a friss Kossuth-díjas Tamás Menyhért lesz a vendég.

S ha már a sorskérdéseket emlegettem, akkor essék szó a száz esztendeje halott Ady Endréről is! A Vörösmarty Társaság, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Fejér Megyei Tagozata, a Magyar Írószövetség Közép-dunántúli Csoportja a város önkormányzatával és más szervekkel közösen a Városháza nagytermében rendezi meg az Ady Endre-emlékülést november 4-én.

Ezen a rendezvényen irodalomtörténészek és költő utódok tartanak majd előadásokat arról az életműről, amely nemzeti értékeink egyik legfényesebbje, s ugyanakkor mindig vitákat is gerjesztő.

Ennyit egyelőre – ahogy mondani szokták – a teljesség igénye nélkül. Ugyanakkor az irodalom teljességére törekedvén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!