Csak hárman maradhattak

2019.06.01. 22:15

Így ért véget a Kamara Virtuózok elődöntője

Két-két előadással lépett színpadra a műsor elődöntőjében a négy kamarazenekar, közülük nagyon nehéz volt választania a zsűrinek. De ettől még muszáj volt, pedig mindegyik formációt nagyon megszerették…

Forrás: MTVA

Fotó: Kaszner Nikolett

Minél kevesebben vannak, annál nehezebb az ifjú zenészek dolga, ezt ők maguk is elismerték. Ezek a csapatok már a legjobbak közé jutottak, de még ők sem tudják, hogy melyikük nyeri jövő hét végén a Kamara Virtuózokat. Öt héttel ezelőtt nyolcan indultak, de minden forduló után elbúcsúzott egy-egy zenekar, a május 31-i adásra csupán négyen maradtak: a Flautica, az Aeris Brass Quintett, Sárközy Lajos és Zenekara, valamint a TanBorEn Trió. Valójában mindenki nyertes, hiszen megismeri őket az ország, de természetesen mindannyian örülnének, ha a legjobbak közt elsők lehetnének.

A Flautica négy fiatal hölgytagja a legjobb teljesítmény érdekében a szokottnál is több időt töltött együtt, de nem csak zenéléssel, ücsörögtek együtt a szabadban is, a jó levegőn, itt érte őket „kis kabalájuk”, Bencze Máté meglepetése, aki egy hatalmas, négysajtos pizzát küldött nekik.

Az Aeris Brass Quintett tagjai is bevallották, hogy a műsor során sokkal jobb barátok lettek, mint korábban voltak, együtt csinálnak programokat. Sárközy Lajos a zenekarát és segítőjét, Bácsy-Schwartz Zoltánt vitte el étterembe, ahol kérésre a színpadra perdültek és olyan magánkoncertet adtak, hogy aki ott volt, nem felejti el egy ideig. A TanBorEn Trió sokat focizott, a fiúkat ez kikapcsolja és egyszer mentoruk, Lugosi Dániel Ali is velük tartott, pedig saját bevallása szerint ez nem az ő műfaja.

A május 31-i elődöntőn minden kamaraegyüttes beleadta a maximumot, ami már csak azért sem volt könnyű, mert zenekaronként két előadással kellett készülni. Mégis megérte, hiszen a műsor végén Sárközy Lajos és Zenekara begyűjtötte a második, védettséget jelentő hegedűt Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoristától, így utolérték a TanBorEn Triót, akiknek már eddig is két kis hegedű jutott.

Rajtuk kívül a Flautica jutott a döntőbe, az Aeris Brass Quintett-től búcsúzott a zsűri, ám búcsúzóul Batta András Erkel Ferenc-díjas zenetörténész azt mondta róluk, ha öt év múlva is együtt zenélnek, versenyeket fognak nyerni.

A Kamara Virtuózok győztese június 7-én este fél nyolc után derül ki a Duna Televízión és a Duna Worldön.

Borítókép: Balázs János átadja a hegedűt Sárközy Lajos és Zenekarának / MTVA / fotó: Kaszner Nikolett

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában