Kultúra

2017.02.28. 19:55

Aranyalma-díj: Hirtling István Az év színésze

Hétfőn lezárult a szavazás. Olvasóink döntöttek arról, hogy ki legyen Az év színésze, ki kapja lapunk Aranyalma-díját.

Szabó Zoltán

Már a tizenharmadik alkalommal kértük olvasóinkat, hogy döntsék el, ki legyen Az év színésze a Vörösmarty Színházban nyújtott teljesítménye alapján. Olyan színészeket választottunk a fehérvári teátrum társulatából, akik sokat tettek azért, hogy a Vörösmarty Színház előadásai sikert arassanak a nézők körében. Gáspár Sándort, Hirtling Istvánt, Tóth Ildikót és Varga Máriát jelöltük az Aranyalma-díjra. Szép számmal érkeztek a voksok, szavazólapon és lapunk online címére is.

Hirtling István az Anconai szerelmesek című vígjátékban
Fotó: FMH-archív

Meglehetősen szoros volt a verseny. Végül Hirtling István lett az első a szavazatok 43 százalékával, a második Gáspár Sándor 39 százalékkal, Varga Mária a voksok 11,5, míg Tóth Ildikó 6,5 százalékát kapta. Így Az év színésze Hirtling István lett, neki adjuk majd át a Fejér megyei hírlap Aranyalma-díját. A Jászai Mari-díjas, Érdemes művész kidolgozott, sokrétű alakítást nyújt az egy pokoli házasság sötét bugyrait bemutató Play Strindberg című darabban. A Figaro házasságában ő a hatalmával vissza-visszaélő, örökké áskálódó Almaviva gróf. Az Anconai szerelmesekben mintha rá szabták volna az öregedő dzsigoló, Tomao Nicomaco szerepét. Szerepel a Csókos asszony című operettben. A Rejtélyes viszonyokban is emlékezetes alakítást nyújtott. Jelenleg Budapesten is játszik, az Életrevalók című igen sikeres előadásban, a Játékszín színpadán. Hamarosan pedig a Rózsavölgyi Szalonban mutatják be az Illúziók című darabot, amelyben szintén szerepel Hirtling István: a budapesti premier március 3-án, a fehérvári március 11-én lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!