Kultúra

2015.11.02. 15:59

Hét év alatt feltárul ezer év - Székesfehérvár művészete

Az országban egyedülálló tudományos és társadalmi kezdeményezéssé, nemzetközi mintává válhat a Székesfehérvár Művészete projekt.

Szabó Zoltán

A szervezők, szakemberek a támogató fehérvári önkormányzat legalábbis ilyennek szánja az idén induló, 2016-ban részleteiben kidolgozandó és 2017-2022 között kiteljesedő komplex, kutatási programon alapuló kiállítás-, kiadvány- és rendezvénysorozatot. A város azt a célt tűzte maga elé, hogy a programban résztvevő szakemberek – köztük történészek, művészettörténészek, régészek, zenetudósok – az ezeréves történelmet módszeresen tekintsék át. A kutatási programon alapuló sorozat kiállításai pedig izgalmas, közérthető formában, a legkorszerűbb installációs technikák segítségével tárják a közönség elé a város múltját.

A kezdeményezésről nemrég tartott tájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester elmondta: a közgyűlés egyhangúlag támogatja a programot, amelynek nyitánya november 7-én lesz, amikor 10 órától nagyszabású konferenciát, vitaindítót tartanak a Városháza dísztermében. Ott írják alá a Székesfehérvár Művészete projekt együttműködési megállapodását a különböző szervezetekkel, múzeumokkal, gyűjteményekkel, kutató műhelyekkel. A legfőbb cél, hogy egy város, amely büszke lehet történelmére, kutassa, tárja fel, és mutassa is be azt. A jövő évben a kutatásé lesz a főszerep, majd e munka folytatásával párhuzamosan 2017-től 2022-ig – minden évben egy-egy korszakot feldolgozva – kiállításokon is megjelenik majd a város történelme. A program 2022-ben, az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójának évében ér véget.

Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester (hármas képen jobbra), Marosi Ernő Széchenyi-díjas művészettörténész (idős portré), Smohay András művészettörténész, projektvezető

A program vezetője Smohay András művészettörténész, aki elmondta: egy kis csapattal, Szűcs Erzsébet, Izinger Katalin és Kovács Péter művészettörténészekkel közösen dolgozták ki a program menetét, lényegesebb pontjait. Hozzátette, hogy a november 7-i tanácskozásra 30 régészt, művészettörténészt hívtak meg, és négy vitaindító előadás lesz, melyre a résztvevők. hozzászólásokban reagálhatnak. Emellett arra törekednek, hogy ne csak a szakma nagyjai, hanem fiatal kutatók is bekapcsolódhassanak a projektbe, munkájukat ösztöndíjprogrammal segítik. Azt is fontosnak tartják, hogy a város külföldi tudományos kapcsolatait megerősítsék, mert számos, Székesfehérvárhoz köthető alkotás található a világ számos pontján.

A program szakmai támogatására sikerült megnyerni a kiváló szaktekintélyt, Marosi Ernő Széchenyi-díjas művészettörténészt, akadémikust. Szívesen vállalta a felkérést, már csak azért is, mert jó emlékei fűződnek a városhoz, hiszen itt mindig türelmes és lelkes fogadtatásra talált. Éppen ezért a Fehérvárnak és Fehérvárért gondolat motiválta és hozta ide. Felidézte azokat az alkalmakat, amikor fehérvári kollégáival dolgozott együtt, többek között 1978-ban az Árpád-kori kőfaragványok kiállítása kapcsán. Fontosnak érzi, hogy a város egészében kívánja feltárni történelmét, mint a szombati konferencia mutatja, négy témakörben: a középkor, a török kor és a barokk, a 19. század és a 20 század időszakában. A vitaindító tanácskozásán pedig arra kérik a jelen tudósait, reflektáljanak az elődök felvetésére.

Kérdésünkre a polgármester azt válaszolta: a nagyléptékű kutatások, feltárások eredményeinek bemutatására valóban nem elegendőek a város jelenlegi kiállító terei. Éppen ezért azt tervezik, hogy új termet építenek, és az Ady Endre utcai, egykori és jelenleg kihasználatlan Fekete Sas szállót is átalakítják bemutató, kiállító hellyé. Számos kísérő rendezvényt terveznek ugyanis , hogy a város lakói és az idelátogatók minél szélesebb körben bevonják a Székesfehérvár Művészete programba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!