természeti élmények

2020.10.08. 07:05

LárVali született székesfehérvári – Fotópályázaton szerepeltek a bugátosok

A Bugát-iskola több diákja is eredményesen szerepelt az Agrárminisztérium fotópályázatán. Célkeresztben a vizek élővilága!

Majer Tamás

A LárVali című képet hamarosan a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban is kiállítják Budapesten

Fotó: Jákli Kitti

– Áprilisban, a Föld Napja alkalmából országos fotópályázatot hirdetett az Agrárminisztérium – kezdte tájékoztatóját a Székesfehérvári Szakképzési Centrum. – Az év BISEL fotósát keresték a 7–12. évfolyamos diákok között. A fotópályázat célja az volt, hogy az egyéni pályázók a BISEL (Bioindikáció a Középiskolai Oktatásban) programhoz kapcsolódva olyan természeti élményeket kapjanak lencsevégre, amelyet másokkal is szívesen megosztanának – írták.

Kutassy Soma is egy vizes élőhelyen csípte nyakon a leselkedő pillanatot
Fotó: Kutassy Soma

Nos, a Székesfehérvári SzC Bugát Pál Technikum két diákjának fotóit is kiemelte a zsűri. Jákli Kitti Felülnézet és Kutassy Soma Lesben állva című képe is fölkerült a pályázat virtuális galériájába: a legjobbak közé. Sőt, Jákli Kitti egy másik pályaműve, amely a keresztségben a mókás LárVali nevet kapta, még ennél is tovább jutott: része lesz a Budapesten található Magyar Mezőgazdasági Múzeum október 13-tól megtekinthető tárlatának!

A LárVali című képet hamarosan a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban is kiállítják Budapesten
Fotó: Jákli Kitti

– A környezetvédelmi képzésünkkel évek óta tagjai vagyunk a BISEL-hálózatnak – nyilatkozta lapunknak Molnár Mónika, a Bugát igazgatóhelyettese. – Különböző vízfolyásokon, a Gaja-patakon, a Rózsaliget mögötti csatornán – hogy ne csak természetes vízfolyást említsek – évek óta vizsgáljuk (a BISEL-vizsgálattal) a vízfolyásokat. Ez egy középiskolásoknak kifejlesztett tanulási módszer. A diákok képesek megvizsgálni, megadni az adott vízfolyás biológiai vízminősítését. Nem kell hozzá labor. Kimegyünk egy hálóval, és a makroélővilágot – tehát az ízeltlábúakat, a különböző gerincteleneket – vizsgáljuk, az iszapból, az aljzatból. Megnézzük, mely élőlények találhatóak meg vízben, vagy éppen, melyek hiányoznak. Van egy ehhez kapcsolódó táblázat, amely segítségével, illetve a kapott eredmények alapján, következtetni tudunk arra, milyen minőségű a víz – magyarázta el a pedagógus a feladat lényegét. – Ezt a mérést már nagyon régóta csináljuk. Be szoktuk hozni az iskolába a vízmintákat, hogy megnézzük azokat a mikroszkóp alatt is. Jákli Kitti a mikroszkóp lencséjén keresztül, egy telefon fényképezőgépével készítette azt a fényképet, amit majd kiállítanak. Használjuk az órai keretek között ezt módszert, 9–10. osztályban rengeteg olyan gyakorlatunk van, ahol nemcsak állatokat, hanem növényi szöveteket is vizsgálunk, és a gyerekeknek mindig azt szoktuk mondani, hogy bátran fotózzák le a saját maguk által készített mintát, hogy otthon felismerjék majd – a saját képükről – a különböző sejteket, szövetalkotókat. Ez bevált szokás nálunk.

Jákli Kitti Felülnézet című másik kiemelt fotója is egy ilyen mikroszkópos vizsgálat alkalmával készült, s mint az látható, a Lesben állva című pályaműve elkészítésekor Kutassy Soma is egy vizes élőhelyen csípte nyakon a pillanatot.

 

Képgalériánkban láthatják Jákli Kitti és Kutassy Soma többi fotóját is, mégpedig Bárdos Barbara és Menyhárt Bendegúz versenybe nevezett fényképeivel egyetemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában