Török és macedón zene pezsdítette föl a lakókat

2019.08.15. 07:25

Házhoz vitték egzotikus táncaikat

Szép és látványos előadással, jó zenével ajándékozták meg két intézmény lakóit a külföldi táncosok a nemzetközi néptáncfesztivál keretében.

Bokros Judit, Rába Henrietta

Szerdán is folytatódtak a XXIV. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál programjai. Az eseménysorozat szervezői célul tűzték ki, hogy a meghívott külföldi együttesek közül néhány úgymond házhoz menve mutassa be kultúráját azoknak, akik egészségi állapotuk, helyzetük miatt nem tudnak elmenni az egyéb nyilvános helyszínekre. Szerdán a Viktória Rehabilitációs Központ, valamint az Egyesített Szociális Intézmény Maroshegyi Gondozási Központja látott vendégül két együttest. A fogyatékkal élő és idős emberek török, illetve macedón táncosoknak tapsolhattak. A belvárosban és a Táncházban is voltak azonban fellépések, képünkön a házigazda Alba Regia Táncegyesület. Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Csütörtökön zárul a XXIV. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál, amely öt napon keresztül ismét ablakot nyitott a világra az ide érkezett néptáncos csoportoknak és zenészeiknek köszönhetően. A fehérvári közönség a házigazda Alba Regia Táncegyüttes mellett nyolc külföldi együttes művészetében gyönyörködhetett. A fellépők több helyszínen is szórakoztattak, a kicsiket és nagyokat is levéve a lábukról, sokszor a közönséget is bevonva a játékokba, táncokba.

A török táncosok a Viktória Rehabilitációs Központban kápráztatták el nézőiket Fotó: Kiss László/Fejér Megyei Hírlap

A fesztivál szervezői tavaly óta fölvállalják, hogy a vendég csoportok közül többeket eljuttatnak Fehérvár szociális intézményeibe azért, hogy az idősek és a fogyatékkal élők is megérezzék ennek a nagyszerű programsorozatnak a hangulatát, és megízlelhessék az idegen kultúrák ízét.

Az eseménysorozat szervezői célul tűzték ki, hogy a meghívott külföldi együttesek közül néhány úgymond házhoz menve mutassa be kultúráját azoknak, akik egészségi állapotuk, helyzetük miatt nem tudnak elmenni az egyéb nyilvános helyszínekre. Képünkön a házigazda Alba Regia Táncegyesület.
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Szerdán délelőtt a Viktória Rehabilitációs Központban a 2012-ben alakult török Armes Néptáncszövetség táncosai léptek föl, zenészek kíséretében, nagy örömet szerezve a lakóknak. A isztambuli néptánccsoport félórás műsorral érkezett, és ahogy vezetőjük, Seref Kurt elmondta, az ország északi részén erőteljesebb, hangsúlyosabb táncokat járnak, így reprezentálják a Fekete-tengert, viszont a déli részen lágyabb, könnyedebb mozgások vannak és ezeket esküvőkön táncolják.

Maroshegyen a macedón csoport tánca, zenéje vitt színt a délelőttbe
Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap

Ugyanekkor az Egyesített Szociális Intézmény Maroshegyi Gondozási Központjában is rendhagyó program törte meg a délelőttök szokásos rendjét. A macedón MEGDAN Népi Egyesület táncosai és zenészei szereztek örömteli perceket dinamikus műsorukkal. Mint megtudtuk: a csoport a hagyományőrzés szellemében alakult, a nagyszüleiktől örökölt táncörökséget adják tovább. A zenészek kézzel készült hangszereken játszottak, dobot, harmonikát, kavalt és tamburát is megszólaltatva. Az autentikus táncokból a kopacsija és a poszelje nevűeket adták elő, nagy lelkesedéssel. Az idős lakók hálásak voltak a műsorért, amely változatosságot vitt a napjukba.

Szerdán délután a tervek szerint alakult a fesztivál programja: a térzene után, a kora esti gálaműsorban az alba regiás táncosok mellett a szlovák és a brazil csoport művészei szerepeltek.

A táncos eseménysorozat ma zárul, a csoportok 18.30-tól vonulnak föl, 20 órától pedig záró gálát adnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában