Fusz György monumentális installációja belső utazásra invitál mindenkit

A mű címét, hangulatát, hatását Franz Kafka Odú című novellájából kölcsönözte.

Fusz György keramikus- és szobrászművész monumentális, ezer négyzetméteres, életműkiállításként is felfogható installációja tekinthető meg Pécsen, a Zsolnay Kulturális Negyedben.

Az M21 Galériában megtekinthető Odú című alkotásnál rendezett csütörtöki sajtóbejáráson Fusz György elmondta: évek óta készül egy hasonló tárlatra, az M21 Galéria méretei, elrendezése pedig kitűnő helyszínt biztosítottak eddigi teljes munkássága bemutatására is alkalmas, ezer négyzetméteres installáció megvalósítására.

A Pécsi Tudományegyetemen oktató művész kitért arra: egy nem hagyományos értelemben vett életműkiállítás jött létre a galéria ezer négyzetméterén kialakított helyiségekben, hanem az alkotómunkájának folyamatába, művészetének formálódásába is bepillantást szeretett volna engedni az installációval, amelynek címét, hangulatát, hatását Franz Kafka Odú című novellájából kölcsönözte.

A Ferenczy Noémi-díjas keramikus- és szobrászművész a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósult munkáját szemlélő látogató a galéria terébe lépve a térkép segítségével tájékozódhat az installáció teremtette világban, amelynek kontextusát a szobrok, az installáció építményei által berendezett terek, a Kafka-novella adja.

A művész megannyi korábbi munkájának bemutatása mellett az installáció megépítéséhez – egyebek mellett – több mint ötven zsák gyapjút, tizenöt mázsa friss agyagot, sok köbméternyi fát és szekszárdi szőlészetéből származó földet használt fel az alkotó, így „megdöbbentő élménnyel, egyfajta belső utazással találja szemben magát” az érdeklődő.

Az installáció első részében, az úgynevezett Raktárban a művész egészen a kezdetektől származó – olykor még félig kicsomagolt, dobozban is lévő – alkotásai kaptak helyet, míg a Kamrában egy hatalmas, formálódó friss agyagból épített, míg a Kertben földsávokkal kialakított mű fogadja a betérőt. A Műhelyben az alkotás apró mozzanatairól árulkodó munkaeszközök, anyagok kaptak helyet, míg a Kápolnában egy huszonkilenc négyzetméternyi alapterületű és több méter magas, téglatest formájú, gyapjú felhasználásával készült tömbszerű alkotás létesült.

Az 1955-ben született, az Iparművészeti Főiskolán 1981-ben Gorka-díjjal diplomázott művészt elsősorban kerámiaszobrászati munkássága és köztéri alkotásai tették ismertté; 1982 és 2002 között több alkalommal elnyerte az Országos Kerámia Biennálé különdíját, több mint húsz egyéni és számos csoportos kiállításon mutatkozott be, művei nemzetközi tárlatokra is eljutottak.

A művész pályáját Polyphemos Bajkonurban – a szobrász Fusz György című, 2014-ben napvilágot látott kötetében Aknai Tamás művészettörténész foglalta össze.

A pécsi Kronosz Kiadónál megjelent könyv 320 oldalon több mint száz fotóval egy olyan alkotót mutat be, akinek – a szerző szavai szerint – magyar művészeti életben való jelenléte erősebb recepciójánál.

A kiállítást Fabényi Júlia művészettörténész, a Ludwig Múzeum igazgatója nyitja meg csütörtökön este, az szeptember 13-ig tekinthető meg a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed M21 Galériájában.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Diós és mákos bejgli, úgy, ahogy a nagyi készíti

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Készülj velünk az ünnepekre! Készítsd el a legjobb recepteket!
Szputnyik V
Megkezdődött az oltóanyag szétosztása Moszkvában
változó szabályok / 4 órája
Kiskapuk és trükközés nélkül fejlődhetnek a családi gazdaságok
2021-től olyan rendszer jön, ami nem bünteti a gazdaságok növekedését és a generációváltást.
Gyász
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik KOLOSZÁR IMRE temetésén megjelentek, vagy részvétüket bármilyen más formában kifejezték. Gyászoló család
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.” Juhász Gyula Megtört szívvel tudatja a család mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÉTERFALVI LAJOS életének 65. évében 2020. november 15-én örökre megpihent. Búcsúztatója 2020. december 17-én 10 órakor lesz a székesfehérvári Csutora temetőben, utána gyászmise az Öreghegyi Magyarok Nagyasszonya templomban. Kérjük a járványhelyzetre tekintettel a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család Munkatársai fájó szívvel búcsúznak. A Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum saját elhunytjának tekinti a mindenki által szeretett kollégáját.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PINTÉR ZOLTÁN székesfehérvári lakos 85. életévében elhunyt. Temetése 2020. december 10-én 14 órakor lesz a Béla úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MÓNOS SÁNDOR életének 73. évében 2020. november 24-én elhunyt. Szerettünket 2020. december 9-én 14 órakor a nádasdladányi katolikus temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEHÉR IMRE a Videoton nyugdíjasa, 80 éves korában csendesen elaludt. Hamvait 2020. december 10-én 10 órakor helyezzük végső nyugalomra a Csutora temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk KÁRÁSZ JÁNOS halálának 3. évfordulóján. Szerető családod és rokonaid
A Teremtő akaratában megnyugodva, szomorúan közöljük mindazokkal, akik ismerték, hogy SUMBZKY GABRIELLA tanárnő 2020. november 11-én, 93 éves korában hosszú betegség után csendesen elhunyt. Szerettünktől végső búcsút veszünk a Szentháromság (Hosszú) temető ravatalozójában 2020. december 9-én 10.30-kor tartott szentmise keretében. Hamvait családunk sírhelyén helyezzük örök nyugalomra. Minden értesítés helyett. Nyugodjék békében! A gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZŰCS ISTVÁN seregélyesi lakos 84 éves korában elhunyt. Temtése 2020. december 5-én 14 órakor lesz a seregélyesi temetőben. A gyászoló család
"Sírod mellett könnyes szemmel állok, Még most sem hiszem el, hogy hiába várlak. Feledni Téged soha nem lehet, Meg kellett tanulnom élni nélküled." Mély fájdalommal gondolok JURASZKÓ TÜNDE halálának 5. évfordulójára. Szerető édesapád
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VARGA LÁSZLÓ BÉLA 2020. november 10-én elhunyt. Hamvait 2020. december 8-án 13.30-kor a Béla úti temetőben helyezzük végső nyugalomra. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÓNAI GYŐZŐ az Enyingi Kenyérgyár volt vezetője 90 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2020. december 5-én 13.30-kor lesz a sárbogárdi temetőben.
Fájdalommal tudatjuk, hogy HÉGER ISTVÁNNÉ szül. Papp Éva székesfehérvári lakos elhunyt 83 éves korában. Temetésére 2020. december 11-én 11 órakor a sóstói katolikus temetőben kerül sor. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOKÁN LAJOSNÉ szül. Léner Erzsébet 102 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. december 8-án 15 órakor lesz a székesfehérvári Sóstói katolikus temetőben. Gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. GYENIS GYULÁNÉ szül. Kovács Zsuzsanna 2020. november 28-án életének 87. évében örökre megpihent. Temetése 2020. december 5-én 13 órakor lesz a soponyai református temetőben. Gyászoló család
Szomorúan tudatjuk, hogy MUSKOVITS ISTVÁN a dégi Dr. Kovács Pál Általános Iskola nyugalmazott igazgatója 2020. november 4-én súlyos betegségben elhunyt. A járvány miatt szűk családja elbúcsúzott hamvaitól Székesfehérváron a Béla úti temető vízbemosásos parcellájánál. Szeretettel őrizzük emlékét.
Ne félj, mert megváltottalak, Neveden szólítottalak, Karjaimba zártalak, Örökre enyém vagy. Fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva, a család tudatja, hogy Dr. GODA LAJOS 2020. november 28-án, életének 69. évében szentségekkel megerősítve Teremtőjéhez hazatért. Életével, valamint orvosként és lelkipásztori kisegítőként végzett munkájával Isten szeretetét hirdette és az emberek gyógyulását szolgálta. Földi maradványait 2020. december 4-én, pénteken 14:00 órakor helyezzük örök nyugalomra a felcsúti Pozsonyi utcai temetőben. Lelki üdvösségéért a temetés előtt, 13:00 órakor gyászmise lesz a felcsúti Nagyboldogasszony templomban. A gyászmisét a bicskei katolikus plébánia youtube csatornáján élőben közvetítik. A Digi tv előfizetői a Puskás TV adásában később visszanézhetik. Arra biztatunk mindenkit, hogy a koronavírus járvány miatt, egészségének védelme érdekében online kapcsolódjon be a gyászszertartásba. https://www.youtube.com/watch?v=srJ__TcstrQ&feature=emb_err_woyt&ab_channel=BicskeR%C3%B3maiKatolikusPl%C3%A9b%C3%A1nia AZ ÖRÖK VILÁGOSSÁG FÉNYESKEDJÉK NEKI!
Nekrológ egy tisztességes ember emlékére! FEKETE TIBOR alezredes 89. éves korában elhunyt. Az MHSZ Fejér Megyei Központjának helyettese, majd az Országos MHSZ központba helyezték műszaki és gazdasági osztályvezetőnek. Országosan és nemzetközileg is elismert ember volt. Németül, szerbül, horvátul és egy kicsit oroszul is beszélt. Közvetlen, jó humorú, jó kommunikációs készséggel bírt. Segítőkész volt. Szerették a főnökei, beosztottjai, kollégái és a nagyon sok barátja. Remek ember volt. Temetéséről később lesz tájékoztató.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FAZEKAS SÁNDORNÉ Piroska szerető szíve 80 éves korában 2020. november 19-én örökre megpihent. Temetése 2020. december 3-án 12.30 órakor lesz a Béla úti temetőben. Gyászoló család
"Hiába mentél más házába, itt minden olyan, mintha visszavárna! Ha ránk gondolsz a messze égi partról, szinte hisszük, hogy most is élsz: csak alszol." Fájó szívvel emlékezünk ÖZV. VÉBER JÓZSEFNÉ halálának 1éves évfordulóján. Soha nem feledünk, örökké szeretünk. Szerető gyerekeid és családjaik
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAP JÓZSEF 86 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 7-én 13.30-kor lesz a Homoksori református temetőben. A gyászoló család
a búcsú pillanatai / 4 órája
Zokogó rajongók, a megemlékezés lángjai: így néz ki Balázs Fecó emlékhelye (videó)
Puskás Akadémia FC – Kisvárda Master Good / 4 órája
Nem bírtak egymással, a vége pontosztozkodás
Kecskés Zoltán
brexit / 4 órája
A tárgyalások folytatásáról állapodott meg a brit kormányfő és az EB elnöke
Szahíri Nagydíj / 6 órája
Bottasé a pole pozíció, Russell a második
turizmus / 6 órája
December 16-tól ismét látogatható a párizsi Eiffel-torony
A korszerűség kelendőbb / 6 órája
A jó állapotú, felújított ingatlanokat keresik inkább Fejérben is
Héjj Vivien