négy katona sorsáról

2019.12.10. 16:18

Háborús film forgott Pákozdon

Kedd volt az utolsó forgatási napja az Elfelejtett nemzedék című kisfilmnek, amelyet Aracsi Norbert jegyez rendezőként.

Bokros Judit

A székesfehérvári Aracsi Norbert rendező új filmjét a napokban forgatták, a munka kedden zárult a Pákozdi Katonai Emlékparkban. Az Elfelejtett nemzedék című kisfilm a II. világháborúnak és az abban harcoltaknak állít emléket, négy magyar katona sorsát bemutatva az utolsó napokban. A főszerepet Cservák Zoltán játssza, a három másik katonát pedig Hajduk Károly (képünkön), Jászberényi Gábor és György Zoltán Dávid formálják meg. Az operatőr Kalotai Dániel. A filmet várhatóan jövő májusban mutatják be.

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A székesfehérvári rendezőről többször írtunk már, Emlékezz rám című, sikeres rövidfilmje miatt is. Aracsi Norbert és csapata jelenleg egy II. világháborús filmen dolgozik, amelyet Székesfehérváron és a Pákozdi Katonai Emlékparkban forgattak december 6-a és 10-e között. Az előzetes, a teaser már nyáron elkészült, és a film közösségi oldalas reakcióit figyelve jó fogadtatásra talált.

Az Elfelejtett nemzedék fő támogatói – más szponzorok mellett – a székesfehérvári önkormányzat és a Pákozdi Katonai Emlékpark. Utóbbi helyszínen zárult a forgatás, itt volt lehetőség lencsevégre kapni munka közben a színészeket, a rendezőt s az operatőrt is.

Aracsi Norbert rendező instruál az utolsó forgatási napon, a katonai emlékparkban
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az alkotásból négy katona sorsa rajzolódik ki a háború végnapjaiban. A főszereplőt Cservák Zoltán alakítja, aki ismerős lehet a Földiek című filmből is. A három másik katona szerepében Hajduk Károly (Akik maradtak), Jászberényi Gábor (A martfűi rém, Foglyok) és György Zoltán Dávid látható.

 

Az operatőr Kalotai Dániel, akivel már több közös munkája volt Norbertnek. Mivel 2020-ban lesz 75 éve, hogy befejeződött a II. világháború, az Elfelejtett nemzedék bemutatása nagyon aktuálissá válik, várhatóan májusban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában