Kultúra

2012.06.21. 21:20

Ha nyár, akkor... színház

Székesfehérvár - Az évad ugyan véget ért, de javában zajlanak a Nyári Színház próbái, előkészületei. Két helyszínen három produkciót láthat a közönség: egy musicalt és két sikerdarabot.

Szabó Zoltán/Fejér Megyei Hírlap

A Vörösmarty Színházban csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak a  nyári színházi estek programjáról, mindenekelőtt A dzsungel könyve című musicalről. Quintus Konrád megbízott igazgató  elmondta, hogy fél éve beszéltek Szurdi Miklós rendezővel a darabról, és persze arról is, hogy meg kell találniuk a  megfelelő  Mauglikat és  Tunákat.  (Kettős szereposztásban játsszák mindkét figurát.)   
Több, mint kétszázan jelentkeztek  a  castingra,  végül a legjobb nyolcból választották ki a még jobb négyet. Szurdi hozzátette: jó hangulatú volt a  meghallgatás, gyönyörű Tunákat és az első pillanattól szerethető Mauglikat kerestek.  A négy fiatal színész ott volt a sajtótájékoztatón, sőt,  előtte egy  dalt is elénekeltek  a musicalből.  Tunát Dézsi Éva Darinka  és  Gárdonyi Fanni   alakítja felváltva.  Darinka kunhegyesi,  a budapesti Shakespeare-akadémiát végezte el.Fanni simontornyai, a Kolibri Színházban tanulja a szakmát.  A Mauglik közül Eszes Szabolcs  jászkarajenői, együtt végzett az akadémián Darinkával.  Horváth  Gyula Antal  csíkszeredai,  a marosvásárhelyi színházi egyetemen tanult.

Az előadás koreográfusa Bakó Gábor, aki  régi alkotótársa Szurdinak, együtt dolgoztak az Aidában is. Bakó elárulta, hogy  a  végsőkig megdolgoztatja  a teátrum  kiváló tánckarát, négy kilót fogytak a próbákon  a táncosok. Elképesztő fizikai munkát végeznek a színészek is, kivált  a Bagirát alakító  Váradi Eszter Sára.  A jelmezek  - Juhász Kati  a tervező -   illúziókeltőek lesznek. A Kát alakító Závodszky  Noémi  tartott is tőle, hogyan bírja majd a színpadon a 3 méteres kígyófarokkal.   Az  előadás zenei rendezője Döme Zsolt, aki úgy véli, hogy Dés László-Geszti Péter-Békés Pál műve kitűnő darab, már-már igazi klasszikus.  

A nyári színház  másik két előadása  sikerdarabnak számít,  már  játszották őket a Pelikán Kamaraszínházban.  Egressy Zoltán: Portugál című tragikomádiáját  annak idején Árkosi Árpád állította  színpadra. Most, a nyári színház igényeinek megfelelően kicsit átalakították,  és kuriózummal is megfejelik majd.  

A Domján Editről és Szécsi Pálról szóló Két összeillő ember  című zenés játékot  tizenötször játszották a Pelikánban.  A Szécsit alakító  Keller János elmondta, Veszprémben is bemutatták, a  nagyszínpadon,  pótszékes telt ház előtt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!