Jól követhető a gyermekkultusz kialakulása

2019.09.27. 20:00

Gyermek a fehérvári gép előtt – Hogyan kezdődött a kicsik ábrázolása?

Ha gyermek van a fotón, az fél siker – tudjuk ma már. Ám, hogyan is kezdődött a kicsik ábrázolása a fotográfián?

FMH

Az 5 és 3 éves fehérvári fiútestvérpárt ábrázoló képen nem sikerült megnevettetni a modelleket Fotó: Farkas Zsuzsa gyűjteménye

A Hetedhét Játékmúzeum időről időre érdekes, a gyűjteményhez kötődő előadásokat szervez. A legutóbbin a Magyar Nemzeti Galéria fotótörténésze, Farkas Zsuzsa volt a vendég, aki A gyermek a gép előtt – a gyerekek fényképezése 1840–1940 között címmel beszélt a kezdetekről.

Az előadó megvilágította például azt: a régi időkben, a műtermek sötétjében még különféle praktikákat kellett alkalmazni ahhoz, hogy a gyermek ne féljen, illetve hogy félelme ne uralkodjon el az arckifejezésén. A fényképésznek úgy kellett viselkednie, hogy az ábrázolás tortúrája ne keltsen bennük félelmet.

Az előadás külföldi, az angol és a francia királyi és császári gyermekek ábrázolási mintái után az Osztrák Császárságban, majd 1867-től az Osztrák–Magyar Monarchiá­ban kialakult gyermekábrázolási trendet mutatta be. Egy székesfehérvári műteremben készült fénykép például a kicsit a műteremben egy lépcsőzetre ültetve örökítette meg. A fényképező Schmidt Vilmos volt, aki ekkor még, 1860 körül nem írta ki nevét a fényképfelvétel hátuljára.

Számos budapesti és vidéki műteremkép kapcsán jól látható, hogy a gyerekek egészen kicsi korukban inkább édesanyjukkal kerültek a gép közelébe. Játékot nem vittek magukkal, és a műteremben sem volt a kellékek között, így a kissé megszeppent modellek különféle székekre támaszkodva álltak és ültek a fényképezőmester elé.

Az 5 és 3 éves fehérvári fiútestvérpárt ábrázoló képen nem sikerült megnevettetni a modelleket
Fotó: Farkas Zsuzsa gyűjteménye

A fényképeken is jól követhető gyermekkultusz a 20. század elején alakult ki. Emiatt szakosodott fényképészeti műtermek jöttek létre, mint például Mai Manó és Schmidt Ágoston műhelye. Itt már komoly személyzet várta a gyerekeket, és sok különleges, fotogén játékot halmoztak fel, a hintalovaktól kezdve a babákig. A századfordulótól megjelenő amatőr fényképezés új látószöget nyújtott, hiszen ráláthatunk arra, hogy milyen képek keletkeztek a saját otthonban, saját játéksarokban, saját rokonságuk által megörökített helyzetekben. A személyesség befolyásolta a reprezentatív, műtermi fényképezést is.

A 20. századi anyagról két részben beszélt a fotótörténész, a képek bősége miatt. Az 1900–1920 közötti időszak műtermi fényképészete az egyre gazdagabb játékállományra világított rá; a gyermekek statikusan, ünnepélyesen reprezentálták a polgári jólétet.

Ugyanakkor az egyre kiválóbb minőségű amatőr fényképezők könnyedebb felvételei miatt nevetségessé és színházivá vált a megtervezett műtermi gyermekportré világa.

A fénykép Schmidt Vilmos fehérvári műtermében készült
Fotó: Farkas Zsuzsa gyűjteménye

Alapvető kérdés, milyen ábrázolások születtek és váltak ideákká a professzionális műtermi és a professzionális „művészi” fényképezők, mint például Máté Olga, illetve a magánemberek, a valódi amatőrök kezében.

Az 1920–1940 közötti időszakból fennmaradt műtermi fényképeken jól érzékelhető, hogy a profik is változtak: kimentek a szabadba fényképezni, és a kor portrédivatjának megfelelve megpróbálták megnevettetni a gyermeket. A mosolygás ábrázolása, mely a boldogságot hivatott jelképezni, kötelezővé vált. Egy 1928-as székesfehérvári fiútestvérpárt (5 és 3 éves) ábrázoló felvétel ennek ellentmondani látszik, hiszen a gyerekek a színezett felvételen nagyon mogorván és haragosan néznek szembe a géppel.

Befejezésként Farkas Zsuzsa megemlítette Kinszki Imre, a Modern Magyar Fényképezők egyik jeles tagjának a saját gyermekeit megörökítő sorozatát, amelyen az általa képviselt „új tárgyiasság” szellemében születtek a verőcei nyaralások alkalmával készített gyermekélet-pillanatképek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában