Férfias pánik, színpadi haikuk

Elsőre könnyed komédiának tűnhet a finn Mika Myllyaho Pánik című darabjából készült előadás, ám az olykor harsány felszín alatt azért komoly tartalom rejlik. A néző három férfi sorsába és lelkivilágába nyerhet bepillantást a Szabad Színháznak köszönhetően, miközben olyan kérdéseken merenghet el a szereplők párbeszédein keresztül, mint hogy mi is az a szerelem, mitől jó egy barátság, vagy hogyan lehet megelőzni, kezelni a munkahelyi kiégést, az élet­közepi válságot.

A darab előzménye tavaly a női változat volt Káosz címmel. A rendező, Nagy Judit már akkor beígérte a folytatást, vagyis a férfi oldal megmutatását. A néző mindkét darabban három-három szereplőt és az ő kapcsolatukat, problémáikat követheti nyomon, illetve akár azonosulhat is valamelyik karakterrel.

A Pánik alapsztorija szerint a lakásába begubózott Maxhoz (Balogh Mihály) egyik éjszaka váratlanul betoppan a spicces állapotban lévő gyerekkori barátja, Leó (Kovács Máté), és szállást kér. Az ok: üzleti útra indult, s nem mer visszatérni barátnőjéhez, aki azzal bocsátotta el, hogy az utazás ideje alatt tegyen rendet a fejében. Vagyis rendezze magában a dolgokat. Az elsőre nem túl intelligensnek tűnő Leónak fogalma sincs, ezt hogyan csinálja, miért is kellene gondolkodnia. Éppen ezért segítséget kér a kiegyensúlyozottnak látszó Maxtól, aki már igencsak járatos a pszichoterápiákban és az önfejlesztésben. Max először nem akarja vállalni a feladatot, hiszen nem terapeuta, csak „amatőr”, ám régi barátja unszolásának engedve mégis rááll a dologra, és a segítője lesz. Öt napja van arra, hogy mélyre ásson Leó lelkivilágában, és valamiféle önismeret felé vezesse az érzelmileg megrekedt férfit.

Időközben belép a képbe a tévés műsorvezető, a celebeket faggató Joni (Szabó Miklós Bence), aki Max testvére. Laza, jópofa, nagydumás, olykor agresszív egyéniségével éppen az ellentéte a szorongó, kimértebb, érzelmesebb Maxnak. A szerelemben nem igazán hisz, inkább csajozni szeret, ebben is egészen más a hozzáállása, mint a testvérének vagy akár Leónak.

A pasik között többször bontakozik ki konfliktus, éppen eltérő karakterük miatt, illetve Leó „terápiájában” sem értenek mindenben egyet. Ahogy pedig a „kezelés” halad előre, sokszor nagyon komikus helyzeteket produkálva, úgy derül ki szépen lassan, hogy Leó mellett a másik két férfinál sem klappol minden, nincs meg a szükséges lelki egyensúly. Ettől aztán olykor bepánikolnak és összeomlanak kissé, a válságos helyzeteken azonban rendre segít egy kis ön- és társelemzés, illetve maga a barátság, a másikkal való kapcsolódási pontok keresése, a közös múlt felelevenítése bír pozitív hatással. Az adok-kapok közös tivornyázásba fordul, a végső, digitális technikát is bevonó analízis eredménye pedig az: ahhoz, hogy újrakezdjünk, „meg kell halnunk” egy kicsit…

Egészen más színházi élményt nyújt a Prospero Színkör Körtevirágok című előadása. Nevezhetjük kísérleti jellegűnek, mert a színészek a rövid japán versforma, a haiku alapján formálják meg mozdulataikat. A rendezőtől, Micskó Zoltántól tudjuk, hogy japán, illetve magyar szerzők haikuiból válogattak, s végül az ezekre készült színészi improvizációk értek össze egy teljes előadássá. Mind az öt szereplő a maga személyiségét adja hozzá a lírához.

A néző lassú lefolyású, mozgásszínházi elemekkel és zenével kombinált darabra számíthat, amelyben a színészek arcjátéka, mozdulatai, majd az egymáshoz való viszonyuk, a térben való elhelyezkedésük fejezi ki egy-egy haiku tartalmát. A szövegekhez hasonlóan tömör, sűrített élményt kaphatunk, a körülbelül egy óra során megszűnhet a tér és az idő.