Kultúra

2017.07.19. 15:55

Fehérvárra is jön majd a Sunset - Nemes Jeles László rendező új filmjében Budapest fénykorát idézi meg

Nemes Jeles László javában forgatja a Sunset című filmjét, amelyhez a közeljövőben Fehérvár is helyszínül szolgál majd.

Fejér Megyei Hírlap

Az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László június 12-én kezdte el forgatni Sunset című második nagyjátékfilmjét Filmalap támogatással. A forgatás a tervek szerint 52 napig, augusztus 31-ig tart, a film 2018 nyarán kerül a hazai mozikba.

Sipos Gábor és Rajna Gábor, a Laokoon Filmgroup producerei elmondták: már több éve dolgoznak a Sunset tervén, hosszú és nagyon alapos előkészület után kezdték el a forgatást. Örömteli munka, ugyanakkor hatalmas kihívás ennek a nagyszabású filmnek az elkészítése, amely Budapest fénykorát idézi fel.

Az alkotók közel két éven át - Zabezsinszkij Éva casting director irányításával - keresték itthon és külföldön a Sunset szereplőit, a válogatásokra csaknem tízezer ember jelentkezett, a statiszták száma megközelíti a 4400 főt.

Leiter Írisz szerepében Jakab Juli
Fotó: Laokoon Filmgroup

A film közel százfős szereplőgárdája nemzetközi összetételű, a magyarok mellett román, lengyel és német színészek is játszanak a filmben. A szereplők között ismert, pályakezdő és amatőr színészeket egyaránt találunk. Balsai Móni, Bárdos Judit, Czukor Balázs, Fancsikai Péter, Kertész Péter, Kulka János, Lázár Kati, Molnár Levente, Nagy Zsolt, Őze Áron, Székely B. Miklós, Terhes Sándor, Zsótér Sándor mellett Dobos Evelin, Medvigy Rozi, Moldován Dorottya, Dino Benjamin is jelentős szerepeket kaptak.

A Sunset főszereplői Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár), aki többek között a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című cannes-i Arany Pálmás filmből ismert.

Az 1913 nyarán játszódó Sunset több budapesti és vidéki helyszínen forog (Dégen is vettek föl nemrég jeleneteket). A film fő díszlete, a Leiter Kalapszalon, a pesti Palotanegyedben épült fel. Budapest 1913-ban Európa szíve. Az árvaházban nevelkedett, fiatal Leiter Írisz Magyarország fővárosába érkezik. Azt reméli: kalaposlányként dolgozhat néhai szülei egykori legendás szalonjában, ám a kalapbolt új tulajdonosa, Brill Oszkár elutasítja. Írisz egy idegentől értesül róla, hogy Leiter Kálmán néven él egy bátyja, akinek nem tudott a létezéséről. A családja után kutatva a lány titkokra bukkan, és elragadja a bukásához érkezett civilizáció zűrzavara.

"Nem klasszikus kosztümös drámát rendezek, hanem az élet ritmusát szeretném érzékeltetni, ahol minden mozgásban van és állandó meglepetéseket hoz." - foglalta össze Nemes Jeles László.

A rendező új filmjében is főként azokkal az alkotókkal és szakemberekkel dolgozik, akikkel a Saul fiát is készítette. A Sunset operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője Melis László, sound designere Zányi Tamás, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője - a stábhoz újonnan csatlakozó - Szakács Györgyi. A rendező a forgatókönyvet együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is.

A forgatási helyszínek között Fehérvár is szerepel, augusztus 16-18. között vesznek itt föl éjszakai jeleneteket. A munkához már keresik a háttérszereplőket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!