Kultúra

2011.10.12. 14:50

Ezernél is több egyetemista tüntetett Debrecenben

Ezernél több hallgató tüntetett a felsőoktatási törvény koncepciója ellen szerdán a Debreceni Egyetem (DE) főépülete előtt.

MTI

A tiltakozók a forráskivonás, továbbá a hallgatói jogok és az intézményi autonómia csorbítása ellen demonstráltak.

A vidéki értelmiség bázisát adó kisebb főiskolák és a nagy kutatóegyetemek egyaránt vesztesei lesznek a fűnyíróelvszerű forráskivonásnak - mondta beszédében Török Gergő, a DE másodéves bölcsészhallgatója. 

Mint mondta, komplett szellemi műhelyek tűnhetnek el, mivel bűnbaknak kikiáltott szakok válhatnak fizetőssé. "Kinek van több millió forintja tanulásra?" - tette fel a kérdést.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár válasza - folytatta -, hogy diákhitellel adósodjanak el a nem támogatott képzésre jelentkező hallgatók. Hozzátette, hogy a családalapításukat is nehezítheti majd, ha felveszik a diákhitelt.

Szólt a hallgatók "röghöz kötéséről": szerinte nem szerencsés nyugati példákkal dobálózni, hiszen a hallgatóknak nem lenne problémájuk a hazai munkavállalással, ha az egyetemekről kikerülő szakembereket színvonalas bérek várnák a munkaerőpiacon. 

A tüntetés végén 500 léggömböt és ezzel együtt jelképesen a törvény koncepcióját eresztették szélnek.

Körösparti Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) alelnöke az MTI-nek elmondta: a hallgatók tanulmányi és térítési ügyekben jelenleg meglévő egyetértési joga tanácsadói joggá változik, ezzel a diákok az intézményeken belül másodrendű polgárrá válnak.

A tüntetésen megjelentek a Szolnoki Főiskola hallgatói önkormányzatának képviselői is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!