Ifjú szívükben ott él a költőóriás

2019.11.23. 07:45

Évfordulók bűvöletében: Adyról szólt a péntek

Ha az ifjúság körében nincsen visszhangja a költészetnek, sehol sem lesz – vallja Kóbor István nyugalmazott pedagógus.

Szanyi-Nagy Judit

A Cápáktól mindenki tartott! A név a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium versenyző csapatának tagjait takarta, akik a legjobbnak bizonyultak a péntekre szervezett, Ady Endrét a középpontba állító versenyen. A költőóriás száz éve hunyt el. A versengésben dobogós helyet szereztek még a telekisek és a széchenyisek. Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: NAGY NORBERT

1877. november 22. – ekkor született Ady Endre. 2019. november 22. – ez pedig a vetélkedőszervezésben igencsak jártas – a József Attilát középpontba helyező Költőnk és kora versenyt minden évben megszervező – Tarsoly Ifjúságért Egyesület legutóbbi vetélkedőjének dátuma. Ezúttal Ady Endre személyével, munkásságával kapcsolatban állítottak össze feladatsort középiskolás diákoknak. A fiatalok előbb online adhattak számot tudásukról, az itt elért pontszám alapján pedig a döntőbe juthattak. Végül összesen nyolc csapat érkezett A Szabadművelődés Házába – zömében Székesfehérvárról, de móri és budapesti indulók is voltak.

A Cápáktól mindenki tartott! A név a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium versenyző csapatának tagjait takarta, akik a legjobbnak bizonyultak a péntekre szervezett, Ady Endrét a középpontba állító versenyen. A költőóriás száz éve hunyt el. A versengésben dobogós helyet szereztek még a telekisek és a széchenyisek.
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A teljes napot felölelő versengés délelőttjén az írásbeli válaszadás dominált, míg délután egy interaktívabb, mozgalmasabb etap kezdődött. Volt, hogy tárgyakból kellett versekre asszociálniuk a versenyzőknek, versinterpretációkat kellett felismerniük, netán verset mondtak vagy activityztek. Természetesen mindet Adyhoz kapcsolódva.

 

A verseny címének alapját az „Ifjú szívekben élek” Ady-vers adta, melyet Kóbor István így magyarázott: irodalommal a legtöbbet középiskolásként foglalkozik az ember. Nekik pedig kiemelt céljuk volt, hogy e korosztály körében megemeljék Ady rangját, hírnevét, költői előkelőségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában