És most jönnek a tündérek

Szóval Júliának akkoriban jelent meg az első meseregénye (Lea és a viharbanyák), s kíváncsi voltam, mi történt vele, a fehérvári madarász-íróval azóta. Mert a közösségi oldalas híradásait figyelve mozgalmas az élete. Számtalan madaras rendezvényt tartott gyerekeknek és férjhez is ment, méghozzá nem hétköznapi, tündérmesés körülmények között, egy csodás erdőben. És most is szolgál meglepetésekkel:

- Van egy új kéziratom, amin már dolgozunk is a kiadóval. De ez már nem boszorkányokról fog szólni, hanem tündérekről. Ír legendák és népmesék alapján írtam, egy kislányról, aki megpróbál segíteni egy elveszett tündérnek hazajutni Tündérországba. Nálam a természet és az irodalom nem válik el. Mindig írok valamit, és mindig elmegyek valahova túrázni, madarakat megfigyelni is. Azt hiszem, e kettősség meglététől teljes az életem.

Júlia tervezi, hogy férjével saját kertjüket is madárbaráttá alakítják

Júlia - saját bevallása szerint - furcsa gyerek volt. Rajztagozatos, két copfos, kockás férfisapkát és viharkabátot hordó, osztálytársaival egy kis, csíkos zsebdög textilfigurát hajigáló fura tinilány, aki Rejtőt és Moldovát olvasott, és ha nem is idegenlégiósnak, de legalábbis rendőrnek készült. Közben szájharmonikázott, és novellákat írt az osztálytársairól. Most a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oktatási munkatársa, óvodákba, iskolákba jár madarász suli és madarász ovi foglalkozásokat tartani.

Az interaktív, játékos foglalkozásokon közelebb viszi a kicsikhez a természetet. Ezen írás megjelenésekor, e hétvégén például a fővárosi állatkertben lesz medvenapi programok szereplője, Medvék társasága címmel mesemondó foglalkozást tart. Mint mondja, mackós népmeséből nincs is olyan sok, hiszen az aranyos maci modern korunk találmánya - de ő azért talált.

Korunk írójának találmánya pedig az utazó könyv . A Leáról szép és dicsérő visszajelzéseket kapott, felnőttektől is. A regény megjelenésekor az egyik legismertebb amatőr könyvkritikai oldalon indított egy interaktív akciót: a könyv egyik példányát egymásnak postázgatták az országban az érdeklődők. A szerző kérésére bárki írhatott, rajzolhatott a példányba, üzenhetett benne a fehérvári, bár egy ideje a fővárosban élő írónak. Három év múlva ért vissza hozzá a kötet, s telis teli volt felemelő üzenetekkel.