Pianofest

2018.08.22. 09:00

Első alkalommal szervezik meg a V4-ek zongorafesztiválját

Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal szervezik meg a V4-ek Nemzetközi Zongorafesztiválját augusztus 24. és 30. között a zempléni Sárospatakon. A komolyzenei programon a hazai és nemzetközi zenei élet legkiemelkedőbb művészei várják az érdeklődőket.

Budapest, 2014. december 19. A 20-24 évesek korcsoportjának gyõztese, Gyöngyösi Ivett zongorista a Virtuózok fináléjában a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) Kunigunda úti stúdiójában 2014. december 19-én este. A közmédia komolyzenei tehetségkutató mûsorának 12 millió forintos fõdíját a közönség szavazatai alapján Lugosi Dániel Ali klarinétos nyerte. MTI Fotó: Honéczy Barnabás

A fesztivált a Sárospataki Református Teológiai Akadémia kezdeményezte azzal a céllal, hogy a V4-ek csoportja ne csak politikai fogalom legyen, hanem az országok közötti együttműködés a kultúrában is minél erősebben megvalósuljon.

A zongorafesztivál koncertjeinek olyan jellegzetes helyszínek adnak otthont, mint például a sárospataki Rákóczi-vár, a református templom vagy a Sárospataki Teológiai Akadémia Díszterme. A rendezvény főszervezői Bonnyai Apolka és Gyöngyösi Ivett zongoraművészek, a rendezvény fővédnöke pedig Bajkai István országgyűlési képviselő.

A fesztiválprogramban olyan világhírű zongoraművészek szerepelnek, mint Nelson Goerner, Kevin Kenner vagy Dang Thai Son. Az alapvetően komolyzenei rendezvény előadásain nagy teret kap a jazz is, az Erkel-díjas Binder Károly kápráztatja majd el a közönséget.

„A Sárospataki Református Kollégium mindig is a kultúra fellegvára akart és tudott lenni. Arra az évszázados történelmi kapcsolatra gondolva hívtuk életre a koncertsorozatot, amely a múlt nehéz időszakaiban is összekötötte iskolánkat a lengyelekkel, szlovákokkal és csehekkel. Ez a zongorafesztivál egyszerre hirdeti intézményünk misszióját és keresztyén értékrendjét, valamint fordítja le a visegrádi országok politikai és kulturális együttműködését a zene nyelvére” – nyilatkozta a reformatus.hu hírportálnak Füsti-Molnár Szilveszter fesztiváligazgató, aki szerint rendezvényük azt is bizonyítja, hogy „egy perifériára szorult régióban is helyet kaphat a magas színvonalú kultúra közvetítése”.

Borítókép: A korcsoportgyőztes Gyöngyösi Ivett zongorista a Virtuózok fináléjában az MTVA Kunigunda úti stúdiójában 2014. december 19-én. Gyöngyösi Ivett a sárospataki Nemzetközi Zongorafesztivál egyik főszervezője és fellépője is.

MTI Fotó: Honéczy Barnabás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában