sikertörténet

2019.09.03. 12:05

Előkelő helyen szerepel a nemzetközi toplistákon Lajkó Félix lemeze

A nemzetközi világzenei piacon két meghatározó szereplőnél is hosszú ideje az élbolyban vannak a magyar zenészek.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A World Music Charts Europe (WMCE) szeptemberi listáján Lajkó Félix és a lengyel Volosi zenekar CD-je a második (augusztusban is ezen a helyen állt), a szerb Boban Markovic Orkestar Mrak című albuma pedig a 6. helyre került (egy hónappal korábban listavezető volt) – közölte a két lemezt gondozó Fonó Budai Zeneház.

A WMCE legfrissebb listáján szintén az élbolyban, a 7. helyen szerepel a Meszecsinka Állj bele a mélybe! című anyaga, amely a Narrator Records/CPL Music kiadásában jelent meg. A WMCE-t 27 ország összesen ötven európai világzenei szakembere állítja össze hónapról hónapra.

A nemzetközi világzenei piacon szintén meghatározó szereplő a Transglobal World Music Charts, amelyet a világ 32 országából ötvenhat világzenei szakember állít össze. Ezen a felületen szeptemberben a Boban Markovic Orkestar a 4., Lajkó Félix és a Volosi a 9. helyre került. Szintén fonós kiadvány Vaszi Levente és Vrencsán Anita Gyimesvölgyi népzene Kostelekről című albuma, amely a 39. pozícióba került, valamint a Parno Graszt Már nem szédülök című lemeze, amely friss szereplőként a 16. helyen található.

A Transglobal World Music Chartson szerepel két további magyar kiadású lemez: a Söndörgő szerzői kiadásban megjelent albuma a 28., a Meszecsinka említett anyaga a 31.

Borítókép: Lajkó Félix hegedűművész 2018. október 12-én egy budapesti szállodában

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában