A Friss termés alkotói ismét magas minőséget képviseltek

2019.11.18. 17:30

Egyedi tárgyak tették még szebbé a Károlyi-kastélyt

Pénteken nyílt és vasárnap zárult az a szalonbemutató és vásár, amelyen iparművészek munkáiból lehetett válogatni.

Bokros Judit

Paczona Márta textilművész képviselte a szimpóziumot, s a falon az ő textiljét is meg lehetett csodálni Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: gaborfeherphoto

A Friss termés című eseményt idén harmadszor rendezték meg a Károlyi-kastélyban, amely már elsőre is remek helyszínnek bizonyult.

Most harminc alkotó hozta el egyedi, kézzel készült tárgyait, amelyeket egymáshoz illeszkedően rendeztek el a kastély előkelő tereiben. Igen látványos, esztétikus enteriőrök jöttek így létre, amelyeknek részleteiben is el kellett merülni, hiszen úgy voltak megcsodálhatók a különleges használati és dísztárgyak. Textilek, kerámiák, kisbútorok, ékszerek gazdagították a kínálatot, amelyből vasárnap késő délutánig lehetett csemegézni.

A kiállítók között volt a Nemzetközi Alternatív Textil Symposion képviseletében a Fejér megyei kötődésű Paczona Márta textilművész is, akivel arról a különleges technikáról beszélgettünk, amellyel a szimpóziumhoz tartozó művészek alkottak. A nagy méretű művek a kastély falaira kerültek, illetve kisebb minták is megtekinthetők voltak.

– Az alapvetően textilművészeti szimpóziumot harmadik éve rendezzük meg külföldi és magyar résztvevőkkel. Először Kecskeméten tartottuk a kéthetes művésztelepet, az utóbbi két évben azonban már Somogytúron alkotunk. Az idei témánk az újrahasznosítás volt, tehát régi anyagokból készítettünk valami teljesen újat egy korábban ipari textilek gyártására használt géppel. Így maga a gép is újrahasznosított. Ezt egyébként alapvetően csak egyetlen iparművész, textilmérnök használja az országban, mi pedig az ő segítségével valósítottuk meg az NKA által is támogatott idei projektünket. A technika nagy sikert aratott: egy üzemben gyakorlatilag elemeire szedték szét a textilhulladékot, majd a művészek a színes, vattaszerű darabokat a maguk elképzelése szerint állították össze egy hordozóanyagra. A tartós rögzítést végezte el az említett ipari gép varrva hurkolással, így jöttek létre a szép falikárpitok, szőnyegek. A nyáron elkészült műveket hoztuk el ide is, s visszük majd tovább más kiállítóhelyekre – tudtuk meg Mártától.

Az is kiderült, hogy a kiállítók között más megyei kötődésű szimpóziumtagok is voltak. Ők: Péter Ágnes, Szabó Anikó és Burián Norbert.

Az időszakos, rendhagyó tárlat kurátora Király Fanni ötvös iparművész, aki szintén bemutatta gyönyörű ékszereit.

Paczona Márta textilművész képviselte a szimpóziumot, s a falon az ő textiljét is meg lehetett csodálni
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Fanni elmondta: a „Friss termés” már elsőre sikert aratott, s nagyon örül, hogy most már harmadszor rendezhették meg a bemutatót és vásárt az Erzsébet-napi koncerthez kötődve. A harminc kiállítót alkotócsoportok összessége adja, s Fanninak szinte minden művészhez van valamilyen személyes kötődése. A háromnapos esemény ötlete az ő fejéből pattant ki, és olyan alkotókat vont be, akik jól együtt tudnak működni. A modern formavilágot képviselő és az archaikusabb stílusú tárgyakat úgy rendezték el, hogy mind egymással, mind a kastély tereivel összhangot képezzenek. Az első évben még külön japán tematikájú rész is volt.

Fanni úgy véli, hogy az esemény azért is különleges, mert a közönség olyan művészekkel is találkozhat, akik egyébként vásárban korábban sosem állítottak ki, pedig nemzetközi hírűek. Csurgóra viszont eljöttek, és személyesen mutatták be műveiket.

A Friss termés célja pedig tulajdonképpen az, hogy a látogatók csak olyan magas minőségű tárgyakat láthassanak és vihessenek haza, amelyek akár egy múzeumi kiállításon is megállnák a helyüket.

Mivel a Károlyi-kastély ennyire bevált helyszín, a különlegességekre vágyó közönség várhatóan jövő ősszel is számíthat arra, hogy újabb „friss termés” közül válogathat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában