háromszáz kiállító

2019.05.04. 16:26

Egy múzeum is lehet trendi

A Mozaik múzeumtúra idén is a fiatalokat célozza meg.

Idén is megrendezik a Mozaik múzeumtúra elnevezésű programot; a múzeumok népszerűsítését és a múzeumlátogatások számának növelését célzó rendezvénysorozat a 8-16 éves korosztályt célozza meg – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

Kemecsi Lajos, az ötletgazda Néprajzi Múzeum főigazgatója a műsorban elmondta, hogy a múzeumoknak fel kell tudni venni a verseny a virtuális világgal a valódi tárgyak hiteles üzenetein keresztül, ehhez pedig meg kell szólítani a fiatalokat.

A kultúraátadásban egy múzeum ma már könnyedén felvállalhatja, hogy egy kiállítóhely trendi és népszerű legyen a fiatalok körében is

- tette hozzá.

Mint mondta, azt remélik: a program során kiderül, hogy a múzeum ma már nem unalmas hely, poros tárgyak kiállítása egy sötét teremben, ahol csendben kell lenni, és esetleg papucsot húzni a lábra.

A Mozaik múzeumtúra keretében lesz matricagyűjtő játék, iskolai edukációs program, speciális múzeumtúrák, családi programok és múzeumpedagógiai foglalkozások. A programban háromszáz kiállítóhely vesz részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában