Egerházi Attila számára (tánc)színház az egész világ!

– Eleven gyerek voltam, de a táncig kanyargós út vitt. Van, aki 3 éves korban kezdi, van, aki később, én 16 évesen. Gyerekkoromban birkóztam, klasszikus gitározni is tanultam 6 éven át, de színész akartam lenni, így kerültem a Nemzeti Színház stúdiójába. Egyszer Bakó Géza barátom elvitt Jeszenszki Endre iskolájába. Az első alkalommal azt mondtam, na, ez kell nekem, a tánc, ami sport, zene és színjátszás, az, ami meghatározta addigi életemet. Tudtam, megérkeztem, itthon vagyok, azóta ennek a csodálatos művészeti ágnak szentelem napjaimat – mondta Attila.

Ha azt mondom Bécsi Tánclaboratórium, akár a kémcsövek is beugorhatnának, de ez más…

– Ez egy kiváló tánctársulatot takar. Három évig táncoltam ott, de amikor a Magyar Nemzeti Balett próbatáncot hirdetett, próbát táncoltam, és nagy örömömre felvettek. Tizenkét évet töltöttem az Operaház patinás falai között, ahol táncművészként, később koreográfusként is dolgoztam.

Lehetőséget kapott újszerű koreográfiája, a Beszélő Testek bemutatójára. Ön szereti, ha beszélnek a testek a tánc nyelvén, kedveli a táncverseket is…

– Mert mozgással, táncolva tudom kifejezni a mondanivalómat. A Beszélő testek című balettem mérföldkövet jelentett az életemben. Mint a világhírű, cseh származású koreográfus Jiří Kylián, akit a pályám egyik legmeghatározóbb mesterének tekintek, és a mai napig mentorom. Rendkívüli módon inspirált a nála végzett munka, az ott töltött időszakra reflektál a Beszélő testek című művem.

Aztán táncosként öregapám lett…

– Nem vártam ezt meg. Táncosi pályám befejeztével sorba jöttek szembe velem a lehetőségek és a feladatok: elsőként a Pécsi Balett művészeti vezetője, ezt követően a Debreceni Balett balettigazgatója, majd a Magyar Balett Színház alapítója és igazgatója, végül a Dél-csehországi, South Bohemian Ballet balettigazgatója voltam. Hogy miért jöttem Prágából Székesfehérvárra? Azért, mert magyarnak vallom magam. Két út állt előttem: vagy külföldön folytatom a pályám, vagy haza jövök. Az utóbbit választottam, a szívem hazahúzott, kerestem a honi lehetőséget. Cser-Palkovics András polgármester úrral megtörtént a nagy találkozás. Székesfehérváron lehetőséget kaptam a kortárs táncszínház, a kortárs balett meghonosítására. Szép, de nagy kihívás ez számunkra, amelyhez adottak a körülmények. Elültettünk egy fát, és most azon dolgozunk, hogy „ízletes gyümölcsöt” teremjen.

Hozott szuvenírt külföldről, táncosokat, és élete társát, a kiváló balett táncosnőt. Mit szeretett meg benne?

– Ő maga a lélektársam. Olyan ember, akiről úgy érzem, egy korábbi életemben már volt dolgunk egymással és most esélyt kaptunk a folytatáshoz. Értjük egymást, a szerelmünk a tánc és a színház. Hihetetlenül érzékeny művész, aki egyúttal a mú-

zsám.

A balett és a kortárs táncszínház között mi a különbség?

– A társulatunk által művelt táncszínház a klasszikus ba­lett technikáját, a kortárs tánc technikáját jól ismerő, kiváló táncosokat kíván, akik egyben karizmatikus színészek. A mozdulatok fejezik ki az érzéseket, amelyeket el akarunk „mondani”, amelyekkel ajtót akarunk nyitni a lelkekben. A klasszikus balett örökzöld, olyan művészeti forma, amely egyfajta gyönyörű tánc-múzeumként is felfogható.

Sok kitüntetés birtokosa. A Kossuth díj még hiányzik…?

– A csehországi díj, amit kaptam, bizonyos szempontból nézve azonos értékűnek tekinthető a mi Kossuth díjunkkal, ott ez az egyik legrangosabb művészeti díj. Táncpróbán mondta az igazgató, hogy neked ítélték a Ceny Divadelní Novin díjat. Első külföldiként kaptam meg, nagy megtiszteltetést jelent számomra. Sokan örültek az elismerésemnek, de – mint ahogyan az lenni szokott – lettek irigyeim is. Amint Oscar Wilde mondta, ha több a barátod, mint az ellenséged, nézz tükörbe, mert valamit rosszul csinálsz!

Bátran mondhatjuk: Attiláék jól csinálják a dolgukat, és itteni barátaik száma pedig növekszik…