A szerző legutóbbi kötetéből is felolvasott

2019.03.13. 07:30

Csaplár a levéltárban

Csaplár Vilmos író volt a vendége kedden kora este az MNL Fejér Megyei Levéltárának. A beszélgetés az életmű körül bonyolódott.

Bokros Judit

Csaplár Vilmos pályája kezdetét is felidézte

Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

Az egyebek mellett József Attila-díjas és babérkoszorús Csaplár Vilmos neve az olvasóknak és a filmkedvelőknek olyan korábbi művek révén is ismert lehet, mint például az Igazságos Kádár János című regény (2001) vagy Bódy Gábor Nárcisz és Psyché (1980), valamint a Kutya éji dala (1983) című filmje. A szerző majdnem tíz évig volt a Szépírók Társaságának elnöke.

Csaplár Vilmos pályája kezdetét is felidézte
Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

A levéltár irodalmi sorozatában Czinki Ferenc író, irodalmár az életművet igyekezett körüljárni kérdéseivel, így szó esett a kezdetekről is. Csaplár Vilmos elmesélte, hogyan alapította meg annak idején, az 1970-es évek elején a Jelenlét című folyóiratot az ELTE bölcsészkarán, s visszaemlékezett első, Lovagkor című könyvének 1971-es megjelenésére. Majd annak részleteit is hallhattuk, hogyan jutott ki 1975-ben Iowába ösztöndíjjal. A Nárcisz és Psyché kapcsán szó esett arról, hogyan ismerkedett meg Bódy Gáborral, aki felkérte a forgatókönyv megírására. A Weöres Sándor regénye nyomán készült film akkoriban a filmszemle megosztott fődíját nyerte el.

Csaplár elhozta az egyelőre legutóbbi, Leona és Leó című, 2017-ben megjelent novelláskötetét is, amelyből felolvasta A román lány című írását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!