„Csak a ceruza és én vagyunk” – Bemutatjuk a dégi Szabó Marcit

Ezt a húszas évei végén járó Szabó Marci válaszolta lapunknak arra a kérdésre, mit jelent neki a rajzolás.

– Mostanában sok negatív dolog történt az életemben, én pedig a magamba roskadás helyett inkább a rajzolásba „menekülök”, így futok el a világ gondjai elől. Ez a tevékenység kikapcsol, szabaddá tesz, olyankor nem gondolok a rossz történésekre. Csak a ceruza és én vagyunk – utalt komolyabb alkotásaira Marci.

Ha megnézik a képeit, láthatják is ezeket az érzelmeket. Dégi otthonában például három saját rajza is visszaköszön rá – a negyedik folyamatban van –, ezeken tündér vagy angyal formájában női alakok jelennek meg, amelyek akkor testesültek meg, amikor Marcinak nem volt barátnője.

Fejben áll össze

A rajzolást sosem tanulta – mármint a hivatalos iskolai kereteken kívül –, aktívan 2012-ben kezdett el foglalkozni ezzel a művészeti ággal. Úgy véli, tudását anyai nagybátyja révén „örökölte”, aki festő-mázolóként dolgozik a mindennapokban. Mint mondja, „másolni” nem tud – tehát például egy fotót „nem tud” rajzzá alakítani –, inkább a fejében összeállt képet veti papírra. Vagy éppen falra, ugyebár. Ez utóbbi más tudást is kíván, hiszen a vízszintes irányt felváltja a függőleges, s a felület is különbözik: a fal érdes felszíne „eszi” a ceruzát, hibázásra pedig nincsen lehetőség, ugyanis a falra rajzolt, esetlegesen elrontott vonalakat nem lehet szépen letörölni.

Marci jelenleg ceruzával alkot, festeni nem szándékozik. Nagy vágya egy komolyabb eszközkészlet, erre még gyűjtöget. Rajzain központi elem, motívum a rózsa, az arc, az angyal, a tetovált női test – mindbe belesűríti saját érzéseit is.

S noha olyan értelemben nem kapott még elismerést, hogy műveiért díjat vehetett volna át, sok közeli-távoli ismerőse rendszeresen csodájára jár alkotásainak: van, aki nap mint nap saját magán is szemrevételezi Marci egy-egy rajzát.

Egyszer csak üzenetet kaptam az egyik ismerősömtől, aki azt kérdezte: magára tetováltathatja-e az egyik rajzomat. Természetesen igent mondtam. A következő üzenet már egy fotó volt a megvalósult tetoválásról… Nagyon meghatódtam

– beszélt érzelmeiről.

Marci – tán részben emiatt is – kacérkodik a gondolattal, hogy tetoválóművész váljon belőle. Ezt a szakmát mindenképpen tanulni szeretné – ám azt még nem tudja, pontosan hol, mikor, milyen keretek között, mivel a munkája (három műszakban) egyelőre Székesfehérvárhoz köti.

– A tetoválóművészeken munka közben nagy a felelősség, hiszen ők sem ronthatnak. Éppen ezért a terveim között szerepel, hogy beszerzek egy műbőrt, amire rávarrom azokat az elképzeléseimet, amiket aztán valódi bőrön is megvalósítanék – mesél egy lehetséges jövőképről. A dégiek mindenesetre már most örömmel fogadják alkotásait, többen egy-egy Szabó Marci-rajz boldog tulajdonosai. Ha pedig minden jól alakul, akár a községben is működhet egy tetoválószalon…