Kultúra

2017.06.01. 15:00

Mindig azt írta, amit akart Bodor Ádám, a Kossuth-díjas szerző

SZÉKESFEHÉRVÁR Talán furcsán hangzik, de azt mondja: javára vált, hogy annak idején, tizenhat-tizenhét éves korában két évre börtönbe zárták.

Szabó Zoltán

A számos elismeréssel, köztük Kossuth-díjjal is kitüntetett, 81 éves, Erdélyben, Kolozsváron született Bodor Ádám író volt a Vörösmarty Mihály Könyvtár vendége a minap, Borbáth Péter író beszélgetett vele. Bodor fanyar mosollyal fogadta a bejelentést, miszerint egyik novellája érettségi tétel lett, arra a kérdésre viszont tűnődve válaszolt, hogy valóban sokat köszönhet-e a két év börtönnek. (A börtön szaga című interjúkötetben is beszélt erről, Balla Zsófia kérdéseire válaszolva.) Mint mondta, amikor államellenes szervezkedés miatt letartóztatta a "híres, jónevű cég", a Securitate, annak nem örült. Az első hónapok persze különösen nagy próbatételt jelentettek, de aztán úgy érezte, rendkívül fontos lehet ez az élmény. Arra gondolt, ha egészségesen kikerül a börtönből, akkor csak a javára válik ez az időszak.

Miért is? Mert szabadulása után nem kellett sunyítania, a politikai priusz felszabadította. Persze a perifériára szorult, a szerkesztőségek nem alkalmazhatták, és szabadúszóként élt, viszont mindig azt írta, amit akart és szeretett. Egyetlen írása sem maradt a fiókban, a szakmai tisztességet azonban soha nem adta fel. S nem csak tűrték őt, de bizonyos tiszteletet is kivívott a hatalom előtt.

Bodor Ádám (balra) és Borbáth Péter a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermében beszélgettek Fotó: Molnár Artúr

Közben egy virtuális világot épített magában, magának, amit aztán megtöltött rá jellemző történeteivel figuráival. (Találkozhatunk velük többek között a Sinistra körzet, Az érsek látogatása, Az utolsó szénégetők, a Verhovina madarai című művekben.) Ennek kapcsán Borbáth arra is kíváncsi volt, hogy előre megtervez-e mindent, vagy inkább spontán író?

Nos, egyértelműen az utóbbi, felelte. Fogalma sincs, merre fut majd a történet, és ez számára is izgalmas. Kell egy kiindulópont - tér, fuvallat, illat - látja a sztori végét is, de hogy addig miként jut el, az maga a nagy titok. Igen ám, hangzott a kérdés, de mit szól azokhoz a "vádakhoz", hogy a rögvalóságot írja, például Az érsek látogatásában, konkrét utalásokkal?

Ez nem így van, válaszolt félmosollyal Bodor, mert amit ábrázol, az a valóságtól igencsak elvonatkoztatott társadalom, "megemelt" világ, tele túlzásokkal. Persze vannak fura véletlenek. A kosárfonókról írt története miatt a kolozsvári szerkesztőségben megjelent a kosárfonók küldöttsége, mert majdnem minden talált, amit leírt. Pedig nem ismerte őket, a világukat. Azt kérték az "író elvtárstól" (sic!), hogy látogasson el hozzájuk, és helyesbítse a szövegét. Természetesen nem tette meg, viszont ez az ártatlan kis történet azt igazolja, hogy ha egy írónak igazán jó napja van, kitalálja akár a színtiszta valóságot.

Kolozsvár nyilvánvalóan fontos helyszín, tapasztalat az író életében. A szülőváros iránti elfogultság természetes, magyarázta az író, de tény, hogy varázslatos város volt a hetvenes évek végéig, együtt élni tudó lakossággal, pezsgő szellemi élettel, magyaros városképpel. Később aztán a hatalom teljesen megváltoztatta a betelepítéssel és az iparosítással.

S hogy hol érzi magát legjobban Bodor Ádám? Korábban még belemenet a világ sűrűjébe, ma már inkább az emlékezésbe kapaszkodik. Nem hajtja már annyira a megismerés vágya, és inkább a régi helyeket keresi. Az viszont sose volt helyhez kötve, hogy mikor és mit ír. Tény, hogy kevesebbet dolgozik, mint 10-15 éve: azt mondta, az ember szellemileg is elfárad, ő pedig nem szeretné ismételgetni önmagát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!