Kultúra

2010.06.25. 09:23

Bödőcs Tibor Karinthy-gyűrűt kapott

A zalai Bödőcs Tibor, a stand up műfaj fiatal tehetsége kapta a Magyar Rádió (MR) Karinthy-gyűrű díját.

MTI

A bucsuszentlászlói fiatalember karrierje falunapokon kezdődött, mára számos fellépést tudhat maga mögött, kétszer rászolgált a Rádiókabaré Bon-bon-díjára is. Végzettsége: majdnem magyartanár. Szövegeiben a közélet, a történelem, a kultúra és természetesen Bucsuszentlászló kocsmájának történéseiből sző sűrű hálót - mondta Sinkó Péter, a Rádiókabaré vezető szerkesztője, aki azt is kiemelte,  a kabarét korábban gyakran érte az a vád, hogy nagyon városi műfaj, Bödőcs Tiborral és generációjának több tagjával azonban immár teret nyert a "vidéki kommandó" is.

 A díjazottat a kollégák nevében többek között a Karinthy-gyűrű 2009-es kitüntetettje, Kőhalmi Zoltán méltatta.


Bödőcs Tiborról

Bödőcs Tibor 1982-ben született Zalaegerszegen. Bucsuszentlászlón töltötte gyermekkorát. 2001-ben érettségizett Zalaegerszegen, idén magyar szakos diplomát szerzett az ELTE-n. 2004-ben szerepelt először a Dumaszínházban és a Rádiókabaréban, 2005-ben lépett fel először a Fábry-show-ban.  2008-tól lett szabadúszó.  Gyakran hazalátogat falujába, s műsoraiban számtalanszor bemutatta már „Szen’lászlót” és az ott élő embereket. 

Legtöbbet a kormányerőket lehet gyalulni - 2010. március 13.



A Karinthy-gyűrű

A Karinthy-gyűrűt 1975 óta minden évben, június 24-én, Karinthy Frigyes születésének évfordulóján osztják ki a szatirikus és humoros műfaj kimagasló alakjainak. Alapítója és adományozója a Magyar Rádió elnöke. A díjat elsőként Marton Frigyes vehette át, majd megkapta többek között Déri János, Hofi Géza, Boncz Géza, Markos György és Nádas György párosa, Éles István, Sándor György, Bödőcs Tibor pályatársa Kovács András Péter és Kőhalmi Zoltán is. Érdekesség, hogy a díjazottak között  apa és fia is szerepel (Mikes György és fia: Majláth Mikes László, míg Garas Dezső nem vette át az díjat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!