Blaskó Péter pályakezdésről, színházról nézői szemmel

Az esti diskurálás során természetesen erről is szó esett, de nagyrészt inkább a pályakezdés, a színész mai művészethez való viszonya volt a téma. Blaskó Péter a művelődési ház munkatársa, Vida Krisztina kérésére színésszé válására így emlékezett: édesanyja akart színésznő lenni, a karrierbe azonban beleszólt a családalapítás. Az ő álmát később fiai teljesítették be, akik mind művészi vonalon vágtak neki az életnek. Közülük is Blaskó Péter választotta a színészetet, a szakma iránt érzett olthatatlan vonzalomból, amelyet minden bizonnyal édesanyja meséi is tápláltak. A vágy mellett azonban nagy félelem élt benne a színészi pályával kapcsolatban, de kíváncsiságát ez sem tudta legyőzni. Nagyon élvezhetően mesélt arról, hogyan leste meg annak idején a József Attila Színház művészeit, mert annyira szerette volna tetten érni azt az átváltozást, amelyen egy színész a szerep kedvéért keresztülmegy. Ezt hamarosan ő is megtapasztalhatta, révén, hogy elsőre fölvették a színművészetire, ahol Vámos László és Várkonyi Zoltán osztályába járva boldog négy évet tölthetett el. A harmadik évben a régi Nemzeti Színházban kapott egy szerepet, amelynek köszönhetően később szerződtette is a teátrum. Olyan színészegyéniségektől tanulhatott, mint Sinkovits Imre vagy Bessenyei Ferenc. Egy alkalommal aztán a Miskolci Nemzeti Színházhoz hívták, ahol évekig dolgozott, és ahol tulajdonképpen színésszé vált - mesélt Blaskó.

Ezután játszott több színházban, volt szabadfoglalkozású színész, mígnem 2002 óta ismét a fővárosi Nemzeti Színház társulatának tagja. Itt látta azt a kortárs darabot is, amelyről, mint néző osztotta meg véleményét a hallgatósággal, a klasszikus darabok modernizálása, a mai színház kapcsán. Elmondta: számára a Nemzeti mindig is az anyanyelv ápolásának, a hagyományok őrzésének helyszíne volt, ezért véli úgy, bizonyos - különösen a pornográfia határát súroló - előadásoknak nem egészen ott lenne a helyük. Inkább az embernek, az érzelmek széles skálájának lélekemelő, építő bemutatására kellene helyezni a hangsúlyt.

Az esti diskurálás során természetesen erről is szó esett, de nagyrészt inkább a pályakezdés, a színész mai művészethez való viszonya volt a téma. Blaskó Péter a művelődési ház munkatársa, Vida Krisztina kérésére színésszé válására így emlékezett: édesanyja akart színésznő lenni, a karrierbe azonban beleszólt a családalapítás. Az ő álmát később fiai teljesítették be, akik mind művészi vonalon vágtak neki az életnek. Közülük is Blaskó Péter választotta a színészetet, a szakma iránt érzett olthatatlan vonzalomból, amelyet minden bizonnyal édesanyja meséi is tápláltak. A vágy mellett azonban nagy félelem élt benne a színészi pályával kapcsolatban, de kíváncsiságát ez sem tudta legyőzni. Nagyon élvezhetően mesélt arról, hogyan leste meg annak idején a József Attila Színház művészeit, mert annyira szerette volna tetten érni azt az átváltozást, amelyen egy színész a szerep kedvéért keresztülmegy. Ezt hamarosan ő is megtapasztalhatta, révén, hogy elsőre fölvették a színművészetire, ahol Vámos László és Várkonyi Zoltán osztályába járva boldog négy évet tölthetett el. A harmadik évben a régi Nemzeti Színházban kapott egy szerepet, amelynek köszönhetően később szerződtette is a teátrum. Olyan színészegyéniségektől tanulhatott, mint Sinkovits Imre vagy Bessenyei Ferenc. Egy alkalommal aztán a Miskolci Nemzeti Színházhoz hívták, ahol évekig dolgozott, és ahol tulajdonképpen színésszé vált - mesélt Blaskó.

Ezután játszott több színházban, volt szabadfoglalkozású színész, mígnem 2002 óta ismét a fővárosi Nemzeti Színház társulatának tagja. Itt látta azt a kortárs darabot is, amelyről, mint néző osztotta meg véleményét a hallgatósággal, a klasszikus darabok modernizálása, a mai színház kapcsán. Elmondta: számára a Nemzeti mindig is az anyanyelv ápolásának, a hagyományok őrzésének helyszíne volt, ezért véli úgy, bizonyos - különösen a pornográfia határát súroló - előadásoknak nem egészen ott lenne a helyük. Inkább az embernek, az érzelmek széles skálájának lélekemelő, építő bemutatására kellene helyezni a hangsúlyt.

Ezután játszott több színházban, volt szabadfoglalkozású színész, mígnem 2002 óta ismét a fővárosi Nemzeti Színház társulatának tagja. Itt látta azt a kortárs darabot is, amelyről, mint néző osztotta meg véleményét a hallgatósággal, a klasszikus darabok modernizálása, a mai színház kapcsán. Elmondta: számára a Nemzeti mindig is az anyanyelv ápolásának, a hagyományok őrzésének helyszíne volt, ezért véli úgy, bizonyos - különösen a pornográfia határát súroló - előadásoknak nem egészen ott lenne a helyük. Inkább az embernek, az érzelmek széles skálájának lélekemelő, építő bemutatására kellene helyezni a hangsúlyt.

Ezután játszott több színházban, volt szabadfoglalkozású színész, mígnem 2002 óta ismét a fővárosi Nemzeti Színház társulatának tagja. Itt látta azt a kortárs darabot is, amelyről, mint néző osztotta meg véleményét a hallgatósággal, a klasszikus darabok modernizálása, a mai színház kapcsán. Elmondta: számára a Nemzeti mindig is az anyanyelv ápolásának, a hagyományok őrzésének helyszíne volt, ezért véli úgy, bizonyos - különösen a pornográfia határát súroló - előadásoknak nem egészen ott lenne a helyük. Inkább az embernek, az érzelmek széles skálájának lélekemelő, építő bemutatására kellene helyezni a hangsúlyt.