Világzene

2017.10.07. 11:21

Ben Mandelson kapta az első Budapest Ritmo-díjat

A Budapest Ritmo világzenei fesztivál elismerését olyanok kapják, akik sokat tettek nemzetközi szinten és térségünkben is a világzenéért. Az első ilyen díjat Ben Mandelson kapta, akinek része volt a műfaj elnevezésében, a WOMEX (World Music Expo) alapításában és maga is zenész.

Kevesen tettek annyit a világzenéért, mint Mandelson – áll a szervezők közleményében. A zenész producerként és mentorként is számos muzsikustársa munkáját segítette, szinte minden zenei stílust jól ismer, és nem mellesleg különös kapcsolat köti Magyarországhoz és a magyar hagyományhoz. A táncházmozgalom lelkes követője, szenvedélyes dorombjátékos, és többek között a Söndörgő Tamburocket albumának producere, hazánk visszatérő vendége évtizedek óta.

„Ben sosem kaphatott WOMEX díjat, hiszen mindig a díjazó szerepében volt – ha nem így lett volna, az elsők között járt volna neki. A Budapest Ritmo díjjal ezt a hiányt szeretnénk pótolni, és egyúttal kifejezni hálánkat a szenvedélyért, bölcsességért és alázatért, amellyel olyan sokunkat inspirált. Ben az első díjazottként olyan magasra teszi a mércét, amit nehéz lesz a következő években megugrani” – mondta Weyer Balázs, a Budapest Ritmo Fesztivál programigazgatója.

„Sosem kaptam semmilyen díjat, még egy érmet sem az iskolában. Most meg kell változtatnom a világnézetemet. Mindig azt mondtam, hogy sosem kaptam díjat, erre tessék, soha többet nem mondhatok ilyet” – mondta Ben Mandelson, miután a 2017-es Budapest Ritmo első koncertjén átvette az elismerést.

A Budapest Ritmo díj egyszeri kiadású, személyre szabott bakelitlemez, amelyen a díjazotthoz személyesen kötődő zenekarok hallhatóak.

Az október 6. és 8. között szervezett fesztivál fellépői között szerepel a Söndörgő & Amsterdam Klezmer Band, a Mokoomba, Chassol, Lura, az Amparanoia, Lajkó Félix és a VOŁOSI, Harcsa Veronika a Fanfara Tirana & a Transglobal Underground produkciójával, és további huszonöt művész.

(Borítóképünkön Ben Mandelson látható. Fotó: Tofdoroff Lázár)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!